Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Többször is eladta 14 éves lányát egy kézdivásárhelyi férfi

Többször is eladta 14 éves lányát egy kézdivásárhelyi férfi Kovászna megye

A Kovászna Megyei Törvényszék börtönbüntetésre ítélt egy 55 éves kézdivásárhelyi férfit, aki alkoholért és pénzért eladta 14 éves lányát. Az ügyet feltáró presshub.ro honlap szerint a kiskorú kálváriája még 2018-ban kezdődött.

Hirdetés
Hirdetés

Az ügy 2022 őszén került a Kovásznai Megyei Törvényszékre, ahol hat hónap alatt született döntés, példás büntetést szabva ki a lány apjára. G. Viktort gyermekkereskedelemért 12 év börtönre ítélek, illetve két „kuncsaftja” nemi erőszakért 9-9 év és három hónap börtönt kapott. Mindhárman 50 ezer euró erkölcsi kártérítést kell fizessenek az áldozatnak. Az ítélet még nem jogerős, a három személy egyelőre előzetes letartóztatásban van.

Az ügyben bűnpártolásért vádat emeltek két kézdivásárhelyi rendőr ellen is, akiket az áldozat tájékoztatta a vele elkövetett szörnyűségekről, de nem tettek semmit. Sőt, az egyik rendőrtisztet azzal vádolják, hogy a további nyomozás megakadályozása érdekében dokumentumokat hamisított meg, és megpróbálta eltussolni a történteket.

A bíróság indoklása szerint G. Viktor (55) 2018 óta több ízben is hozzájárult ahhoz, hogy kiskorú lánya legalább három férfival éljen együtt, és minden alkalommal különböző mennyiségű alkoholt kapott ezért cserébe. A nyomozás közülük kettőre összpontosított, akikkel a lány hosszabb ideig élt együtt, mondhatni rabszolgasorban, állandó bántalmazásnak kitéve.

 

A kislányt többször megerőszakolták

Az egyik vádlott, a 37 éves M. Loránd 50 lejért és egy láda sörért vette meg a lányt, és több mint két évig tartotta magánál, megfosztva szabadságától. Ez idő alatt többször megerőszakolták, késsel fenyegették. Ahányszor az áldozat hazamenekült, apja mindig visszavitte bántalmazójához – részletezi az ügy aktájához hozzáférő presshub.ro.

A több mint kétévnyi megpróbáltatás után a lányt édesanyja egy rendőrcsapat segítségével hazavitte, de az apja 2021 januárjában ismét eladta néhány üveg italért és 50 lejért. A vevő ezúttal a 23 éves M. István volt.

A DIICOT ügyészeinek vádiratából idéző cikk szerint 2021 januárja és májusa között a férfi bezárva tartotta a lányt, és arra kényszerítette, hogy akarata ellenére, naponta többször is szexuális kapcsolatot létesítsen vele.

Mindemellett kényszermunkára fogták, takarításra és főzés mellett minden piszkos munkát vele végeztettek, István nadrágszíjjal, az anyja pedig ostorral verte a lányt.

„A sértett azt állította, hogy a vádlott többször fizikailag bántalmazta őt, többek között a nemi közösülés közben fejsze nyelével ütötte, fejét a cementbe verte és nadrágszíjjal ütötte” – idézi a vádiratot a presshub.ro.

 

A panaszok ellenére a rendőrség későre lépett

A lány 2019 nyarán tett feljelentést a kézdivásárhelyi rendőrségen M. L.. Az ügyet felvevő L. I. rendőr a panasz felvételekor nem jelentette hivatalból a kiskorúval való közösülés bűncselekményét, noha az áldozat azt állította, hogy akarata ellenére közösült a férfival, akivel együtt élt.

Ugyanez a rendőr 2021 októberében, a büntetőeljárás megindítása után azt állította, hogy a lány visszavonta a feljelentését, az ezt igazoló iratot a lány apjával íratta alá az áldozat nevében, majd az ügy lezárását javasolta. Tetteiért hivatali visszaélés és hamisítás miatt emeltek vádat ellene.

A másik rendőr, I. L. M. ellen az a vád, hogy nyolc hónappal a kivizsgálás megkezdése után hallgatta meg csak az áldozatot, ezt követően pedig nem folytatta a nyomozást, holott az áldozat 2020. 07. 15-i vallomása alapján elegendő bizonyíték állt rendelkezésre annak elrendeléséhez. A rendőrnőt szolgálati gondatlanság vádjával idézték bíróság elé.

A rendőrökkel szemben folytatódik a per a Kovászna Megyei Törvényszéken, a következő tárgyalás időpontját április 19-ére tűzték ki. A két rendőr kérte, hogy tanúként hallgassák meg kollégáikat, azt a csendőrt, aki elkísérte őket az áldozat otthonába, illetve jellemzéseket kértek a feletteseiktől munkájukra vonatkozóan, valamint statisztikákat, amelyek igazolhatják, hogy nem közömbösségből, hanem túlterheltség miatt nem tudtak időben lépni az ügyben. 

Képünk illusztráció. Fotó:123rf

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2023. március 30., 10:32
      ÉRTÉKELÉS: 8

      „Há „nem tudott írni meg olvasni,nem tudta
      mennyi az annyi…most már világos miért kell 5 (öt!) év alatt elérni,hogy legalább fele megtanuljon valamicskét…például pénzt számolni vahy hány fokos a szilvalé.
      Szlovákiában is ue a helyzet…ott 20.000
      ‘elit ‘iskolásról van szó.Van az a ‘pincz’…arra van!EUs pincz.Mi fizetjük, ki más?

  • User
    Dátum: 2023. március 30., 9:07
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Gyalazat, hogy a rendorok nem segitettek es ki az a rendorno, aki no letere egy gyermek irant ennyi empatiat mutatott, azonkivul, hogy a munkajat sem vegezte el?

  • User
    Dátum: 2023. március 30., 13:24
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A következő 700 évben megtanúlnak írni …
    fogják tudni hogy melyik az a 2-3 billentyű amit le kell nyomni ha aláírnak valamit amikor on-line rendelik a sert meg a bort.Meg a cigit…majdnem elfelejtettem.

  • User
    Dátum: 2023. március 30., 23:20
    ÉRTÉKELÉS: 1

    na es mi lett azzal a lanykaval vegul aki macska modjara szokott el otthonrol es a rendorseg kereste a kandurjaval egyutt?
    szuzen az sem megy ferjhez sohasem de meg a 18 evet sem tolti be