Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több mint 3 millió euró Barótnak

Több mint 3 millió euró Barótnak Kovászna megye

Barót polgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy a város a polgármesteri hivatal melletti iskolaépület felújítására benyújtott pályázatát is megnyerte. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi év folyamán a helyreállítási alaphoz letett minden támogatási kérelmüket pozitívan bírálták el.

A pályázatok összértéke mintegy 3.200.000 euró, azaz kb. 16 millió lejre rúg, a munkálatoknak 2026 nyaráig kell befejeződniük. A polgármesteri tisztséget 2020 óta betöltő Benedek Huszár János tájékoztatása szerint a 13 – általa összeállított – pályázat révén uniós forrásokból 7 iskolaépületet és 3 más középületet (a poliklinikát, a kórház belgyógyászatát, valamint a városházát) újítanak fel, 32 tömbházlakást szigetelnek, 12 szolgálati lakást építenek fiatal tanügyi és egészségügyi alkalmazottak és egy bölcsődét 40 gyermek számára. Többek között a bibarcfalvi iskola, a baróti iskola régi tornaterme, régi polgári fiúiskola, az iskolai műhelyépület energetikai felújítása esedékes, valamint egy önkéntes alapú hulladékgyűjtő-udvar létesítése a Technika-telepen. Január végén 260 ezer eurót nyertek a felsőrákosi iskola nagy épületének modernizálására és energetikai rehabilitálására.

Hirdetés
Hirdetés

Erdővidék központjának szüksége is van a gyorsléptékű fejlődésre, mert jelenleg 2763 fővel lakják kevesebben, mint a rendszerváltáskor, azaz 1992 óta mintegy negyedével csökkent a lakossága. A legújabb, előzetesen közreadott népszámlálási adatok szerint a lakossága 7730 fő, 11%-kal kevesebb az 2011-es létszámhoz képest.

KÉP: Benedek Huszár Jánosnak minden pályázata nyertesnek bizonyult

Fotó: Benedek Huszár János Facebook-oldala

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. február 20., 13:42
    ÉRTÉKELÉS: 5

    S akkor a tisztelt polgarmester mit szol a korhaz nagyon jo eredmenyt elero akkreditalasahoz? A multkori 4-es fokozat most 5-osre „fejlodott”.Remelem megtartsa a nagyon kompetens menedzsert es a meg ugyesebb orvosigazgatot!Megerdemlik! S kozben lassan gyogyulni mashova jarunk….

  • User
    Dátum: 2023. február 21., 15:36
    ÉRTÉKELÉS: 4

    az egész barót tizes fokozatra fejlodott amiota Benedek janos polgarmester. Hajra hipp hipp hurra csak igy tovabb. Ügyesek vagytok az egészen.

  • User
    Dátum: 2023. február 22., 7:47
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Jon penz,van penz,palyaztunk,nyertunk! Na de alljunk meg egy szora,mi valtozott az elmult honapokban Baroton? SEmmi !!! Ja van csicsas piacunk ! Ugyanolyan rosszak az utcak,ugyan olyan jarhatatlan a Petofi,Viz,utca es tarsai! Ugyan olyan budossek a lepcsohazak elott a szemtesek! Jon a nyar ,na akkor milyen buze lesz! Ugyan olzan gettos allaopot van ha belepsz a varosba,lasd a Polgarmesteri hivatal,Banyairoda,Garzonok elott. Barot barmely bejaratanal megyunk be csak lepukkant utak,epuletek! Munkahely nem kell Barotnak? Csak palyazatok iskola epuletekre? Ja lesz tombhazszigeteles……..de miert csak annak a ket bizonyos lepcsohaznak? Mivel masabbak az ott lakok? Vannak oregebb lepcsohazak….azokra is rafer a pofozgatas! Mivel javult a helyzet a hozza tartozo falvakban? Betyarkodunk,kioltozunk,fenykepeszkedunk.szavalunk…….azzal aztan sokra megyunk 🙁 . El kell vandorolni a meglehetesert ugy nekem mint masnak,mert nincs munkahely! Arra is kellene gondolni a sok palyazkodaskor !