Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanuljunk Együtt

Tanuljunk Együtt Kovászna megye

Learning Together (Tanuljunk Együtt) címmel tartotta október 9–13. között az Erasmus+ ifjúsági csereprogramját a Turulmadár Ifjúsági Iroda. A helyi résztvevők mellett Magyarországról és Litvániából érkeztek fiatalok, összesen 36-an, köztük 6 felvigyázó. Romániát Kézdivásárhelyről, Kovásznáról és Sepsiszentgyörgyről képviselték a fiatalok.

Hirdetés
Hirdetés

A csereprogram a nemzetközi személyiségfejlesztő The Duke of Edinburgh’s International Award (DOFE) program köré épült. Az Iroda 2015 óta tagja a DOFE-nek, melynek célja a 14 és 24 év közötti fiatalok személyiségének fejlesztése, szellemi, fizikai, önkéntességi tevékenységek által, valamint a sikeres teljesítéshez a fiatalok kalandtúrával zárják a programot.

A párnapos csere során a résztvevők a DOFE program mellett betekintést nyertek az Erasmus+ működésébe, megismerték az önkéntesség nyújtotta lehetőségeket, elsajátíthatták a túrázási technikákat. A tematikus esteken a résztvevők egymás kultúrájából, népszokásaiból, gasztronómiájából is kaptak egy kis ízelítőt. Vasárnap Sepsiszentgyörgy főterén népszerűsítették a programot, villámcsődületet tartottak, előadták a csere ideje alatt megírt saját Erasmus+-dalukat, ezt követen a programot Sugásfürdőn a kalandparkban, valamint a mászófalon zárták.

A Turulmadár Ifjúsági Iroda közleménye

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük