Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Takarítás a Büdös-feredőnél

Takarítás a Büdös-feredőnél Kovászna megye

Bölönben komolyan veszik a falu határában található Büdös-forrás környékének gondozását, mely forrást 2016-ban, egy fürdőépítő kaláka keretében építettek újjá, s azóta próbálnak beilleszteni a helyi természeti látnivalók sorába.

Hirdetés
Hirdetés

Sikó Imre bölöni polgármestertől megtudtuk, ezúttal a polgármesteri hivatal alkalmazottai, valamint falubeli önkéntesek segédletével takarították ki és rendezték az itt található borvizes fürdőmedencét, továbbá lekaszálták a fürdő területén található füvet is, egyszóval szépítették a környéket. Mint mondta, az utóbbi napok esőzései kissé megrongálták az odavezető mezei utat, ezen is próbálnak javítani az elkövetkezőkben, azért, hogy lehessen autóval is megközelíteni a helyszínt.

A bölöni fürdőközponttól mint­egy órányi járásra található Büdös-forrás vize érrendszeri betegségek kezelésére javallott, ugyanezt a vizet használják a fürdőközpontban is, amely jelenleg nyitásra vár. Kérdésünkre az elöljáró elmondta, mostanra az épületben tervezett jelentősebb újításokat elvégezték, még a fűtőtestekkel van némi munka, de például aki gyógytornászni szeretne, az már lehetséges Sibianu Andrea gyógytornásszal, csütörtökön és pénteken van programja a fürdőnél. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük