Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szó sincs esztelen gazdálkodásról

Szó sincs esztelen gazdálkodásról Kovászna megye

Lapunk Ne fojtsa magába! című véleményrovatában valaki azzal vádolta Farkas Sándort, a vargyasi közbirtokosság elnökét, hogy esztelenül gazdálkodik, a közbirtokosságot a csőd szélére juttatta, és emiatt idén sem fa-, sem pénzosztalékot nem kap a tagság. Az elnöknek az a véleménye, hogy a támadásnak politikai háttere van: ő a helyi RMDSZ vezetője is, ellenfelei így akarják lejáratni, az egész névtelen vádaskodás alaptalan.

Hirdetés
Hirdetés

A vargyasi közbirtokosságnál minden a tagság és a vezetőtanács beleegyezésével történik, csőd közeli helyzetről pedig szó nincs, épp ellenkezőleg, a jövőre gondolva olyan beruházásba fogtak, ami később hasznot generál, a tagság javára válik majd.
– Azt üzenem az illetőnek, hogy ne keverje össze a helyhatósági választást a közbirtokosság működésével. Az alaptalan vádaskodást a törvény bünteti – hangoztatta.

Kifejtette, nem az ő hibájából maradt el a vargyasi közbirtokosság idei közgyűlése: azt minden évben húsvét előtt, nagyjából április elején szokták megtartani, idén azonban a koronavírus- járvány miatt nem kerülhetett rá sor.
Majd sorra vette az őt ért vádakat. Az építkezésről: 2016 decemberében a közgyűlés megszavazta, hogy a közbirtokosság egy ingatlant vásároljon, ahova később átköltöztették a székhelyet, és ahol nagy volumenű beruházásba kezdtek, teljesen átalakítva azt. A munkálatok jelenleg is folynak: a korszerű átalakítás révén az ingatlanban vendégszobákat alakítottak ki, később panzióként kívánják azt működtetni, étkezési, szórakozási lehetőségekkel is. A közgyűlés 2017 áprilisában hatalmazta fel őt és a vezetőtanácsot, hogy hozzanak létre egy munkacsoportot a megvásárolt ingatlan rendbetételére.

A beruházás végleges értékéről még nem lehet beszélni, annyi biztos, hogy semmi sincs rejtve a tagság elöl: mind a 2018-as, mind a 2019-es közgyűlésen a munkálatokról részletesen beszámoltak a tagságnak, a közgyűléseket is itt tartották. Megvan a cenzor jelentése a 2019-es évre, bárki elolvashatja a közbirtokosság székhelyén, kiderült belőle, hogy a közbirtokosság messze nem a csőd szélén áll, jól, gazdaságosan működik.

Az esztelen gazdálkodásról: „A legjobb tudásom szerint vezetem a közbirtokosságot, a baróti magánerdészettől is lehet érdeklődni. Minden munkálat el van végezve, úgy dolgozunk, hogy az utánunk jövő generációknak is legyen, amiből gazdálkodniuk – mondta Farkas Sándor.

Az osztalékkal kapcsolatban: a szükséges 1500 méter fából 1430 méter már a közbirtokosság udvarán van, a hiányzó 70 méter fa is ott lesz augusztus végéig. A közbirtokossági tagok jól tudják: a fát szeptember-októberben osztják, ha valaki pénzt igényel, azt decemberben kapja meg. Tehát idén is lesz, mint eddig is, fa- és pénz osztalék is – nyugtatta meg a levélírót az elnök, elmondva, hogy hat éve vezeti a vargyasi közbirtokosságot, de még eddig semmilyen negatív visszajelzést nem kapott a faosztással kapcsolatban.

Mindent megtesz a tagság kedvéért, hogy mindenki egyformán meg legyen elégedve. A székhelyen a beruházás által szebbé teszik a faluképet, de munkahelyeket is hoznak létre, Vargyas turisztikai jövőjébe fektetnek be. Az ez által generált majdani jövedelem is ugyanúgy a tagságot illeti majd meg. Ez lenne a csődgazdálkozás? – tette fel a kérdést Farkas Sándor. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások