Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szimultánt játszanak

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester a megyeközpontban folyó utcafelújítási munkálatokat részletezte.
A Kós Károly utcában elkészült az alapozás, a napokban a második szakasz második sávján az aszfaltot is leöntik, illetve a közvilágítási oszlopok beállítása és beüzemelése is hamarosan megtörténik. A harmadik szakaszon a munkálatok tavaszra maradnak: bonyolítja az ügyet, hogy azokat össze kell hangolni a dohánygyári hegyen húzózó Andrei Șaguna utca felújításával, és két különböző cég a kivitelező.
A Váradi József felső szakaszán (a Sas utcától felfelé) helyén van az első réteg aszfalt, a középső szakaszon is elkezdődött az alapozás, és mindkét részen működik a közvilágítás. A Sas utcában elkezdődtek az alapozási munkálatok; ha elkészültek, a lámpaoszlopok fölállítása következik, a közvilágítást szolgáló kábelek már a földben vannak. A László Ferenc utcában most a szegélyköveket rakják le, és az előbb említett utcákkal együtt ez is még az idén le lesz aszfaltozva.
Az Oltmező utcában a közvilágítási hálózat felújítása folyamatban van, jórészt már működik is. Majdnem kész a Gyöngyvirág utcából az Olt hídra vezető járda aszfaltozása, a Csíki negyedi Otthon sétányon esővízcsatorna, járdák, parkolóépítés és az úttest előkészítése van folyamatban, most a szegélykövezésen dolgoznak a város emberei. Másik munkacsapat pedig a Mihai Viteazul téri kockaköves burkolat javítását végzi, a kivitelező cég ugyanis többszöri felszólításra sem volt hajlandó azt megtenni, holott még nem járt le a munka jótállási ideje. Folyik a román katona szobra talapzatának felújítása is: kiderült, hogy a márványlapokat a sárra tették le mindenféle alapozás nélkül… <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 27., 1:05
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Dicsekszunk allandoan! Elen a kozvilagitassal? Kovaszna megye, Sepsiszentgyorgy! Eloljar a az orszagban a varos exen a teren.Elen szinten Kovaszna megye, valamint Sepsiszentgyorgy abban is hogy Egyeduli megye amelyik a gyerekekenkek nem osztaja a kifli, gyumolcs, tej napi adagjat.Ezzel miert nem allnak elo az Urak, dicsekednek?