Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Elméletileg” jöhet a havazás

Idén sem éri meglepetésként az első kiadós havazás a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetőségét, hiszen már jelentős mennyiségű csúszásgátlót beszereztek, illetve megejtették a szükséges előkészületeket, tájékoztatott Máthé László, a vállalat vezetője.
A Tega Rt. már beszerezte, és a telephelyen tárolja az idén felhasználandó 600 tonnányi csúszásgátlót.
– A speciális autók is elő vannak készítve, igaz, csak részben, mert egyesekkel napi szinten, nyáron is dolgozunk. Ezek „átszerelése”, vagy­is az átállás 8 órás munkát vesz igénybe, de addig is ott vannak a folyadék-spriccelő járgányok, illetve egy, amelynek nem lehet leszerelni a sószóróját, ezért csak télen használjuk – részletezte Máthé.
Újdonságnak számít, hogy nemrég szereztek be két járdaseprő gépet, így ilyenből már nyolccal rendelkeznek, de van még hat nagyobb méretű masinájuk is, ebből kettő folyékony anyagot, négy sót szór.
– A város területén hótalanítunk, illetve tavalytól a városon átmenő országutak (a „brassói út” és körforgalom, illetve az Oltmező utca) letakarítása is a mi feladatunk.
Arra a kérdésünkre, hogy azonosítottak-e az idők folyamán kényesebb, megközelíthetetlenebb zónákat, szakaszokat a város területén, Máthé kifejtette, a meredekebb részeken (például az Attila-hegy esetében) gondot jelent a hó eltakarítása, de ide beszereztek egy speciális, négykerék-meghajtású, kisméretű járgányt. Ez elfér mindenütt: tegnap (csütörtökön) fizették ki, és ma hozzák a székhelyre. Amúgy az idevágó szabályozások szerint a havazás elállta után 12 óra áll a köztisztaságiak rendelkezésére, hogy eltakarítsák a forgalmat, közlekedést akadályozó havat. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 26., 16:03
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ez így is van ahogyan a szerző irja ” Elméletileg jöhet a tél ” ,mert mikor megjelenik az elsö ho akkor mindig azt mondják ,hogy kissé váratlanul ért.
    A TEJ KIFLI PROGRAMMAL is elöljároink nyilatkoztak dicsekedtek mar Juliusban, más megyékben működik ,nálunk nem !!!
    Dicsekvés helyett tenni is kellene valamit.
    Ez az interju is jegyezve majd az elsö havazás utan emlekeztetem az úrakat a tett igéreteikre.