Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Széteső közrend

Széteső közrend Kovászna megye

Barótról egyre többen jeleznek a közbiztonság sérelmére írható aggasztó híreket. Nemrég a nyílt utcán, fényes nappal, környékbeli romák támadtak rá egyik olvasónkra, akinek szerencsére ezúttal, a verbális zaklatáson túl, nagyobb baja nem esett.

A romák fenyegető fellépéséről, kirívó viselkedéséről szinte napirenden hallani erdővidéki beszámolókat, az esetek többsége azonban, mint lenni szokott, elévül szűk körben, hiszen a sértettek többsége jelenteni sem meri a zaklatásokat. Mint ismeretes, a nyár folyamán, Felsőrákoson az egyik roma család garázda viselkedése miatt falugyűlést kellett összehívni, ott hasonlóképpen, többek között az utcai agresszivitást rótták fel nekik.

Hirdetés
Hirdetés

A hatóságok akkor azt ígérték, jobban odafigyelnek a közrend fenntartására, ám érdemben azóta sem számolt be senki arról, hogy ez valójában milyen intézkedéseket is jelentett.

A minap Baróton egy bejárati kaput törtek össze ismeretlenek. Érdeklődésünkre a sértett elmondta, a rendőrség folytatja az ügy felderítését, de annak kimenetelétől eltekintve, „az aggasztó az, hogy az ember javait, tulajdonát már nem érezheti biztonságban” – hangoztatta. S maholnap tán már személyi épségét sem.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. december 10., 8:13
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A terfigyelo kamerak se oldanak meg eszt a problemat.Aloptak egy telefont amit kb. 3 kamera rogzitett es a mai napig se kapta meg a rendorseg a tetest habar ennek arca teljesen kivehetoen latszott a kamerakon.Adig amig a tolvaj bandaknak tobb joguk van torvenyszeken is – hiszen a tolvajnak hivatalbol neveznek ki vedougyvedett – mikor asertett maga kell fogadjon megvedesere ugyvedett adig Romaniaban sose lesz rend – na meg a rendorseg es a teljes torvenyhozast gyokeresen megkellene valtosztatni.
    Tehat egyszo mind szaz a hal a fejetol budosodik.Mindenkinek jogot adott a mai szep demokraciank de elkotelezetseget senki se tudja a mai napokban es ez van kihasznalva.Falunkban a ceau idejen egyetlenegy rendorfonok mindent eltudott intezni – amit most oton se tudnak.Soha se volt senki megbuntetve de aszt a verest amit kaptak a kihagok meg egyszer nem akartak megkapni igy szepen elvolt rendezve minden es nem penzbeli birsagokkal (amit ugyse fizetnek ki mert nincs mibol) oldottak meg a problemakat hanem veresel – na de eszt most nem lehet mert DEMIKRACIA van.