Szabó Kati itthon, Háromszéken

Négy helyszínen közönségtalálkozón vett részt Háromszéken az erdélyi magyar közösség legsikeresebb sportolója, a négyszeres olimpiai bajnok Szabó Kati. A zágoni tornászcsillagot nemcsak szülőfalujában, hanem Kézdiszéken és Erdővidéken is nagy szeretettel fogadták.

Kedden délelőtt elsőként a Nagy Mózes Gimnázium 5-8. osztályos tanulói találkoztak Szabó Katival, a diákok mazsorett- és tornabemutatóval készültek, majd kötetlen beszélgetésen faggatták a tornászcsillagot. „Szabó Kati életének példája azt mutatja, hogy a tehetség mellé rengeteg munka is kell ahhoz, hogy a világranglista élére lehessen kerülni és ez nemcsak a sportra érvényes” – vezette be a beszélgetést Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki Bejan András iskolaigazgatóval közösen kérdezte pályája legfontosabb pillanatairól. Szabó Kati mesélt azokról a nehéz pillanatokról, amikor hat évesen Onești-re került, és hogy mennyire nehéz volt a szülei nélkül. Viszont ambícióját édesanyjától örökölte. „Mindig azt akartam, hogy megmutassam, ki vagyok. Sohasem értem be a második, harmadik hellyel, az első akartam lenni. Az aranyérem a legjobb” – mondta el a fiataloknak, arra biztatva őket, hogy sportoljanak, ne hagyják magukat, küzdjenek céljaikért. Szabó Kati nemcsak mesélt, hanem beállt tornászni a gyerekek közé. Mint hangsúlyozta, szigorúság és fegyelem, valamint kitartás nélkül nem lehet eredményt elérni sem a sportban, sem más területen.

A diákok arra voltak kíváncsiak, hogy mi volt a legnehezebb, mi motiválta, hogyan tudott beilleszkedni az életbe, amikor abbahagyta a tornát, mivel foglalkozik ma. Szabó Kati elmondta, gyerekként mindig repült, sosem volt a talajon, így került a torna közelébe. A tornásziskolában napi hét-nyolc órát edzettek, nagyon keveset találkozhatott a szüleivel, és bizony keveset tudott az életről, amikor kikerült abból a zárt világból, amit a torna jelentett. Ma Franciaországban él és gyerekekkel foglalkozik, nemcsak tornászokkal, hanem bejár egy kórházba, ahol szívműtéten átesett gyerekeket kezelnek, hiszen ő is megtapasztalta, milyen az, amikor gyerekként nincsenek jelen a szülők.

Szabó Kati otthon van Zágonban

Nemcsak Szabó Kati tornászcsillag nem feledte el Zágont, hanem Zágon sem feledte el híres szülöttjét, ennek lehettünk tanúi kedd este az orbaiszéki községben szervezett közönségtalálkozón. Megható, tiszta szívből jövő szeretettel fogadták a zágoniak a négyszeres olimpiai bajnokot, együtt idézve fel a gyerekkori emlékeket, a mai szoros kapcsolatot sem feledve, hiszen egyértelmű: Szabó Kati otthon van Zágonban. Nemcsak Szabó Kati mesélt arról, hogy mennyire fontos neki szülőfaluja, hazajár az orbaiszéki faluba, hanem a helyiek is megannyi élményt osztottak meg, hogyan drukkoltak 1984-ben a Los Angeles-i olimpia ideje alatt, az egész falu nézte a tv közvetítést, tudva azt, hogy az ő Szabó Katijuk küzd az aranyért.  

Eljön az a nap, amikor végleg hazajön

Szerdán Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Elméleti Líceum diákjai találkoztak az olimpiai bajnokkal abban a tornateremben, ahol Szabó Kati több mint négy évtizeddel ezelőtt edzett. A sportoló még ma is őrzi azt a fényképet, amelyet kislányként készítettek róla abban a teremben. A középiskolás diákokkal folytatott beszélgetést megelőzően rövid bemelegítőt tartottak, majd a tornászcsillag örömmel idézte fel az iskola sporttermében töltött órákat, pályafutásának kezdetét.

Délután Baróton közönségtalálkozón vett részt, ahol Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke kérdezte. A családias hangulatú beszélgetésen kicsik és nagyok egyaránt érdeklődéssel követték a sikeres életpálya történetét. Többen felidézték azokat a személyes élményeiket, amelyek a sportoló versenyeihez köthetőek. Elmondták, hogyan szurkolták végig azokat a perceket, amikor Kati éppen valamelyik szeren versenyzett, hogy itthon a televízió képernyőjén keresztül és személyesen is látva őt erőt merítettek a sikeréből, mely „mindannyiunk győzelme volt.”

„A sikernek ára van. Az eredmény a kitartásból és a szilárd elhatározásból születik” – fogalmazott Szabó Kati, aki arra biztatta a hallgatóságát, hogy minden reggel tűzzenek ki célt maguknak és dolgozzanak érte. Arra a kérdésre, hogy meddig fog Franciaországban élni, határozottan válaszolt: eljön az a nap, amikor végleg hazajön.

Kovászászna Megye Tanácsának sajtóirodája

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.