Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szabadtéri szeminárium

Szabadtéri szeminárium Kovászna megye

Nem éppen szokványos találkozóra került sor a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett részlege közigazgatási karának tanárai és diákjai között. A szabadtéri szemináriumnak keresztelt akció hármas célt szolgált.

Hirdetés
Hirdetés

Az egyetem lépcsőin tulajdonképpen első alkalommal találkoztak személyesen az intézmény oktatói az elsőéves hallgatókkal, és megtörténhet, hogy egyik utolsó alkalmat is jelentette, hogy a harmadéveseket láthassák. Dr. Csák László elmondta: a közegészségügyi igazgatóságtól még most is „csak ennyire közeli” találkozásra kaptak engedélyt.

– A következő tanévben reméljük, hogy fizikai jelenléttel folynak az órák, de természetesen minden előkészületet megteszünk arra, hogy aki csak online tud becsatlakozni, az is jó körülmények között tanulhasson. Megújítjuk a képzés tartalmát, nagyon jó együttműködést építettünk ki a helyi és megyei vezetéssel és a prefektúrával, úgyhogy a következő tanévtől kezdve gyakornoki lehetőségek lesznek az önkormányzatoknál és a kormányhivatalban – mondta üdvözlő beszédében a közigazgatás szak vezetője.

Balogh Zsolt és Colţ Aliz, az intézmény hallgatói azzal lepték meg kollégáikat, hogy „innovatív módon” újraélesztenék hároméves tetszhalálából a sepsiszentgyörgyi hallgatói önkormányzatot.– A diákszervezetnek megmaradnának a „klasszikus” céljai: minél több rendezvényt szervezni, közösségi életet létrehozni, a tanárok irányában képviselni a diákok érdekeit, ám ebbe a mozgalomba – alkalmazkodva a járványhelyzethez – bevonnánk azokat is, akik nem szentgyörgyi egyetemre járnak, de – a járvány okán – legtöbbet itthon tartózkodnak – mondta el megkeresésünkre Balogh Zsolt.
A találkozó résztvevői ezt követően főszereplőivé váltak az egyetem új imázsfilmjének. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások