Felhívás!

Strasbourgba viszi a Mikó-ügyet a református egyház

Strasbourgba viszi a Mikó-ügyet a református egyház Kovászna megye

Kató Béla püspök szerint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának az elutasítása azt jelzi, hogy a román állam eldöntötte a restitúció leállítását.

“Rendkívül szomorúak vagyunk amiatt, hogy bármit tehetünk, és bármit hozhatunk fel az igazunk mellett, ezt sehol, semmilyen fórumon nem veszik figyelembe, mert eldöntötték, hogy nem adják vissza azt, amit a kommunista állam elvett, és nem a válasz minden kérésünkre” – nyilatkozta az MTI-nek a Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke.

Kató Béla hozzátette: az elutasító ítélet azt is jelzi, hogy a román állam a református egyházat hazugnak, tolvajnak és csalónak tekinti, mert az olyasmit igényelt vissza, ami – az ítélet szerint – soha nem is volt az övé. Felidézte: az egyszer már visszaszolgáltatott iskola 2014-es visszaállamosításakor bejelentette, hogy visszautasítja azt a kongruát (püspöki illetményt), amit a román állam ad számára. Hozzátette: ma is érvényesnek tekinti, hogy nem fogadhatja el az illetményt egy olyan államtól, amelyik ilyen ítéletet hoz az egyházzal szemben. A püspök azt is rendkívül rossz üzenetnek tartotta, hogy az ítéletet a román centenárium “előestéjén” mondták ki.

A püspök azt is megjegyezte azonban, hogy ezzel az ítélettel nem áll meg az élet. “Karácsony előtt vagyunk. Az Úr Jézus Krisztus azért jött, hogy megtartsa és megkeresse azt, ami elveszett” – fogalmazott. Azt is megjegyezte, hogy az elvesztett dolgok helyett újakat lehet építeni.

Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte: nem mond le egyetlen tulajdonáról sem.

“Tartozunk azzal iskolaépítő elődeinknek, hogy minden lehetőséget megragadunk, hogy javainkat visszaszerezzük, és elődeink által megszabott rendeltetésüket betöltessük. A 450 éves vallásszabadság gyakorlásában, még ha meg is próbálnak akadályozni, nem lehet és nem szabad alkut kötni. Éppen ezért, ha elvesznek valamit tőlünk, újat fogunk építeni. Ha akadályokat gördítenek elénk, új utakat keresünk. Ha megpróbálnak elhallgattatni, új módot találunk az ige hirdetésére” – áll a közleményben.

Az egyházkerület azt is bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 24., 11:45
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Annyi a baj, hogy a puspok ur keveri a felugyeleti jogot a tulajdonjoggal. A ketto nem ugyanaz… es ezt a birosagon tudjak. Az egyik az intezmeny szakmai tevekenysegerol szol, a masik az epulet tulajdonjogarol amelyben az intezmeny mukodik. (Miert nem bizonyitotta az epitest vagy adomanyt dokumentumokkal?) Ezt csupan a puspok ur nem akarja tudni. Ugyanis, a kamat es a ber irant tett hitvallast… es mindezt eteti a hivekkel! Aki maga tud gondolkodni, rajon, hogy buncselekmeny utjan kieszkozolt reformatus egyhaz iranti kotelezo adoilletek befizetesetol mentette meg ez az itelet a hiveket. Adomanyozzon az egyhaz javara mindenki belatasa es lehetosege szerint!