Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sport alapképzés is indul

Sport alapképzés is indul Kovászna megye

Sajtótájékoztató keretében mutatták be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi oktatási és infrastrukturális fejlesztési terveit, valamint a tervezett új egyetemi épület látványterveit március 30-án.

Dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE rektora az egyetem sepsiszentgyörgyi szakkínálatáról, annak bővítéséről és egyéb fejlesztési tervekről beszélt, Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke a beruházásról és a telekről, a tervekről mondott el részleteket, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere pedig a város és az egyetem együttműködésére tért ki.

Hirdetés
Hirdetés

A Sapientia EMTE vezetője, dr. Tonk Márton elmondta, új fejezetet nyitnak az egyetem életében: „az elkövetkező négy évben a sepsiszentgyörgyi oktatási helyszín önállósodása, önálló karrá válása fog megtörténni. Ez azt jelenti, hogy a Sapientia kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai karai mellé negyedikként a sepsiszentgyörgyi kar is fel fog zárkózni, létre fog jönni egy önálló oktatási-tanulmányi egység.” Ennek érdekében már meg is hozták az első formális döntést: megalakították a sepsiszentgyörgyi helyszíni tanácsot, melyben az egyetem három karának, illetve a jelenleg már itt működő szakok oktató képviselői fogják össze az oktatás- és ingatlanfejlesztési tevékenységet. A Sapientia EMTE szenátusa a helyszíni tanács elnökévé dr. Nyárádi István adjunktust, a jelenlegi tanulmányi központ vezetőjét nevezte ki.

Az egyetem rektora elárulta, a napokban szeretnék benyújtani az országos minőségbiztosítási tanácshoz (ARACIS) a sport- és edzéstudomány alapképzés iratcsomóját, és a budapesti Testnevelési Egyetem oktatóival közösen már ősztől fogadnák a hallgatókat, ha időben lefut az engedélyeztetési folyamat. Emellett a képzőművészet irányában is bővíteni készül kínálatát az egyetem: a Pécsi Tudományegyetemmel közösen dolgoznak azon, hogy otthonra lelhessen Sepsiszentgyörgyön a magyarországi intézmény egy szobrászat-festészet szakirányú székhelyen kívüli, kihelyezett képzése, melyet amint lehetőség nyílik rá, letelepítenek önálló sapientiás szakként Sepsiszentgyörgyre.

A szakokhoz köthető igényekhez igazítva alakult ki az új kampusz előzetes látványterve, melyről Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke mesélt részletesebben. „Az egyetem oktatói épületén, laboratóriumokon és különböző egyetemspecifikus tereken kívül egy uszoda és egy sportcsarnok is épül. A Sepsiszentgyörgyön létező infrastruktúrára is számítunk, a sportcsarnokra, a stadionra, a városban fellelhető más létesítményekre, viszont mi is úgy tervezzük az egyetemi infrastruktúrát, hogy az is szolgálhassa bizonyos fokig a város lakóit.”

(Sapientia-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások