Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sokan figyelnek rájuk Erdővidéken (is)

Sokan figyelnek rájuk Erdővidéken (is) Kovászna megye

Az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsa felhívással fordult a gyülekezetekhez, lelkipásztorokhoz, miszerint a járványmegelőző, szigorító intézkedések közepette is figyeljenek oda az idősekre, betegekre, egyedül élőkre, mérjék fel igényeiket, s lehetőségük szerint próbáljanak segíteni rajtuk. E tekintetben, erdővidéki felmérésünk alapján, nem lehetnek problémák, ugyanis akikkel beszélgettünk, mind-mind azt mondták, szívügyüknek tekintik az idősek jelenlegi helyzetét, amit tudnak megtesznek értük.

Hirdetés
Hirdetés

Berszán István középajtai lelkipásztor, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese arról számolt be lapunknak, hogy ő maga is érdeklődik az idősek iránt, akiknek van telefonja a faluban, azokat felhívja, azon időseknek pedig, akiknek szükségük lenne valamire, azokhoz szívesen elmennek a falu fiataljai, és elintézik a bevásárlást, a gyógyszerek kiváltását stb. A faluban, Középajtán olyan boltos is van, aki összesíti az idősek bevásárlási szükségleteit, így megelőzve azt, hogy a 65 éven felülieknek a szűkre szabott kijárási időtartamot (11 és 13 óra között) sorban állással, várakozással kelljen tölteniük.

Tóth Anna lelkipásztornő, a Diakónia otthongondozói szolgálat vezetője arról tájékoztatott, hogy Erdővidéken továbbra is ellátják a betegeiket, mi több, azoktól, amennyiben szükséges, ebben az időszakban még plusz megbízatásokat is felvállalnak, mint gyógyszerek vagy élelem megvásárlása. Beszélgetésünk időpontjában éppen egyeztettek Tordai Árpád baróti református lelkipásztorral, azért, hogy összehangoltan tudják az idősek igényeit felmérni.

Tordai tiszteletes azt mondta, Baróton a szomszédoktól vagy ismerősöktől meg lehet nagyrészt tudni, melyik idős ember szorul segítségre, ha valaki mégis kimaradna, nyugodtan kérhet tőle telefonon is segítséget. Telefonszáma nyilvános: 0740.207.537. Ezenfelül feleségével együtt telefonon keresztül akár lelki segélyszolgálatot is vállalnak. Ugyanakkor a tiszteletes úr is felhívta a figyelmet arra, hogy a kijárási tilalom legutóbbi módosításai szerint a 65 évnél idősebbek alapszükségleti cikkek beszerzése, halaszthatatlan gyógykezelés, rövid séta, illetve akár munkavégzés (pld. háziállatok ellátása) céljából 11 és 13 óra között azért elhagyhatják lakásukat.

Baróton Zsombori Csaba fiatal vállalkozó is odafigyel az idősek szükségleteire ezekben a napokban. A Salvatore Egyesület erdővidéki megbízottjaként fiatal önkénteseket toborzott, akikkel egész Erdővidéket lefedve segítenek az időseknek, bármiben. A rászorulók a 0755.931.665-ös telefonszámon hívhatják Csabát, amennyiben a kijárási tilalom miatt gondjaik adódnának.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük