Felhívás!

Sikerült beíratni a traktorokat

Sikerült beíratni a traktorokat Kovászna megye

Belarus és Farmtrac traktoraikkal, valamint utánfutókkal érkeztek csütörtökön az ozsdolai és a hilibi gazdák a Luciba megünnepelni a sikeres pályázatot és a járművek forgalomba való beíratását.

Az egybegyűlteket Pénzes Ágoston, a község polgármestere köszöntötte, és köszönetet mondott Simon Tamásnak, aki a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete munkatársaként segített a környék gazdáinak a pályázatok megírásában, valamint Fejér László-Ödönnek, aki a beíratások lehetővé tételében járt közbe.

Nemcsak traktorokra, hanem utánfutókra, vetőgépre és más eszközökre is pályáztunk – mondta Simon Tamás, aki kérdésünkre a beíratások jelentette gondról is beszélt:
– Tudtuk, és előre szembesítettük a gazdákat, hogy úgy pályázzanak Belarus és Farmtrac traktorokra, hogy azok nem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak, de szerencsére a kormánynak és a szenátor úrnak köszönhetően ez a gond megoldódott, kihoztak egy törvényt, amivel be lehet íratni a forgalomba. Csak Székelyföldön körülbelül 5000 ilyen traktorról van szó.
Felvetésünkre, hogy ha nem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak, akkor miért kellett ezt „erőltetni”, Simon megnyugtatott: a használt traktorok sem környezetkímélőbbek, csak mivel régebbi kiadásúak, akkor megfeleltek a törvényeknek, ezért be vannak íratva, viszont ezek még mindig sokkal jobbak, mint egy U650-es vagy egy Fiat traktor, ami már „rég le van harcolva”, mielőtt hozzánk kerülne.

Fejér László-Ödön kifejtette, a siker elsősorban a gazdáknak köszönhető, „akik dolgoznak, akik optimisták, és megművelik a székely földet. Mi csak azt a lehetőséget teremtettük meg a magyar kormánnyal közösen, hogy pályázhassanak. Én annak örvendek leginkább, hogy itt Felső-Háromszéken annyira sikerült a lobbi, hogy a legtöbbet nyertünk ebből a Pro economicás pályázatból.

Az esemény örömteli hangulatban zajlott, a közös fényképek elkészítése után flekkenezéssel zárult.

Balázs Etelka

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. május 23., 9:53
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Persze azon személyek aki(k) a fényképen is szerepelnek előnyt élveztek a többi falusi emberekkel szemben a többi néptáncsos rokon/édesanyja/barát-nak köszönhetően ,de Ozsdolán ez megszokott , hogy a tollas barátok mindig is azok maradnak.

    • User
      Dátum: 2022. május 24., 8:02
      ÉRTÉKELÉS: 1

      ,,Persze azon személyek aki(k) a fényképen is szerepelnek előnyt élveztek a többi falusi emberekkel szemben a többi néptáncsos rokon/édesanyja/barát-nak köszönhetően ,de Ozsdolán ez megszokott , hogy a tollas barátok mindig is azok maradnak.,,

      Ajjaj, nem csak Ozsdolan van ez igy!

  • User
    Dátum: 2022. május 25., 7:40
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Én is megköszönném a szenátor úrnak, ha már Ozsdolát szúrta ki, hogy pár doszárról üsse le a pórt a földosztó bizottságban és szíveskedjenek visszamérni őseim földjeit!!!!

  • User
    Dátum: 2022. május 25., 7:01
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Sikerült pult alatt elintézni pár embernek, hogy 25 % fizesse egy jó traktornak! A kézdivásárhelyi tanácsnál csak untatták az embert, h nem lehet, semmi értelme….