Felhívás!

Jubileumi divatbemutató

Jubileumi divatbemutató Kovászna megye

Huszonötödik alkalommal tartottak divatbemutatót a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum szakiskolás diákjai. Az eseményre május 20-án este került sor az iskola textilműhelyének tetőterében, ahol a diáklányok felvonulva bemutatták a maguk által varrt ruhákat, bizonyítva ezáltal is az iskolánál zajló szakoktatás hasznosságát, maguk és tanáraik rátermettségét, szépérzékét, fogékonyságát.

Az iskola igazgatója, Derzsi-Ráduly Kázmér üdvözlőbeszédében gratulált az intézmény diákjainak, oktatóinak és a volt igazgatónak, Dimény Jánosnak is, aki, mint mondta, segített ezt a szép hagyományt, a textil szakos diáklányok divatbemutatóját elindítani és életben tartani hosszú éveken át.

„Ezalatt a 25 év alatt több száz diák több száz, gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhát alkotott és mutatott be. Remélem, hogy még legalább ennyi ideig folytatni tudjuk ezt a szép hagyományt” – jegyezte meg.
Benedek-Huszár János polgármester, aki szintén jelen volt a bemutatón, „csodálatosnak és elragadónak” jellemezte az iskolás divatbemutatókról már korábban kialakított összképét, majd bátorította a diáklányokat, hogy felvonulásukkor ne legyenek feszélyezettek, adagoljanak a szép ruhák mellé bőven a nők legszebb sminkjéből, a mosolyból is.

A bemutatót konferáló diákok azt hangoztatták, hogy manapság már nemcsak megélhetési lehetőség a ruhatervezés és varrás, de egyben azt is jelentik, hogy ezzel követik a társadalom igényeit is. Felidézték az 1996-os kezdetet is, amikor az iskola akkori tanárai egy magyarországi, szegedi látogatásukat követően döntöttek ottani mintára a divatbemutató elindítása mellett. A néhai Csibi Klára, valamint Urák Gyöngyvér, Antal Izabella, Lukács Enikő, Barabás Sára Irma, Józsa Krisztina és Dascălu Lelia tanárok, mérnök-tanárok voltak a kezdeményezői. Mivel számos táncruha is kikerült az alkotók keze alól, a divatbemutatók állandó meghívottjaivá váltak Dimény Olga tanárnő táncoslányai is, akik ezúttal is díszmagyar-ruhákban avagy káprázatos cigányszoknyákban táncolva villogtatták meg nem mindennapi tehetségüket.

A mostani, évfordulós divatbemutató jelmondatául a „Divat és hagyományt” választották a szervezők, a bemutatott ruhák kalocsai, magyaros és modern mintákat ötvöztek. A ruhák anyagát a baróti Platanus nadrággyár, Krizbai Irén tiszteletes asszony, a Simonffy Alapítvány és Buda Rozália vállalkozó biztosították az évek során, azok kivétel nélkül az iskola textilműhelyében készültek, és azok a lányok mutatták be, vállalva a manökenszerepet is, akik tervezték, varrták-szabták őket. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások