Felhívás!

Sérült medve az Olt vizében

Sérült medve az Olt vizében Kovászna megye

Egy sérült medve lapult tegnap az Olt vizében, Bodok mellett. A nagyvadat valószínűleg hajnalban ütötte el a vonat, megsérülhetett a gerince, mert hátsó lábait nem tudta használni. A szemlátomást szenvedő állatot a rendőrség, a csendőrség, a környezetvédelmi hivatal, a polgármesteri hivatal képviselői, a vadőr és a helyiek „őrizték” a helyszínen, és mindannyian arra vártak, hogy egy bukaresti légkondicionált irodában valaki eldöntse, hogy mit tegyenek.

A medvével Kádár József „találkozott” legkorábban.

– Reggel lementem a kert végébe, az akácfának dőlve elszívtam egy szivarat, amikor egy jó méterre tőlem elbőgte magát a medve. Elfutni sem tudtam, csak néztem földbe gyökerezett lábbal, hogy most mi lesz. Amikor láttam, hogy nem tud mozogni, csak azután tudtam egyáltalán elfutni a helyszínről – mesélte órákkal később, még mindig kicsit sápadtan a bodoki gazda.

Kádár riasztotta a hatóságokat, akiknek már arról is tudomásuk volt, hogy két házzal fennebb, a Deák Ferenc portáján ismét szétverte a medve a méhkaptárokat. Arra gyanakodnak, hogy ugyanez az állat lehetett, mert a nyomok szerint „mintha húzta volna egyik lábát”, és a kerítésen is „túl sok medveszőr volt”.
A helyszínre érkező vadőr és rendőr igyekezett lezárni a térséget, de az állat átvonszolta magát a folyó jobb oldalára, ahol lennebb, a közúti hídtól nem több mint kétszáz méterre, befészkelte magát egy fa gyökerei közé úgy, hogy a teste a vízben volt.
Bár minden illetékes hatóság képviselője jelen volt, döntést senki nem tudott hozni. A papírokat rekordsebességgel összeállították és továbbították Bukarestbe, de délutánig semmi válasz nem érkezett.
– Ez egy rendkívül veszélyes helyzet, három különböző számon próbálom elérni a minisztériumot, hogy sürgessem a döntéshozatalt – mondta el megkeresésünkre Sebastian Cucu prefektus.
Fodor István szerint „ez egy olyan abnormális eset, amilyen abnormálisak azok, akik ezeket a törvényeket hozták”.

– Így védjük ebben az országban az állatokat: hagyjuk, hogy elszaporodjanak, hogy hetente elgázolja őket a vonat, hagyjuk, hogy szenvedjenek a vízben sérült gerinccel, s hiába van ott mindenki, aki helyi szinten ez ügyben számít, nem tehetünk semmit, amíg Bukarestben nem döntenek – füstölgött a polgármester.
A hétfő koradélutáni tényállás még az volt, hogy a medve ott ült a gyökerek között, az „őrzők” pedig abban reménykedtek, hogy az est leszállta előtt megkapják az engedélyt, hogy elaltassák az állatot. Ez ügyben beszereztek egy altatólövedéket a mikóújfalusi állatorvostól (aki szabadságon van), és kértek egy ketrecet Tusnádfürdőről, hogy betegyék a medvét, míg az orvos megvizsgálja.

„Az úgy nem jó lesz, mert a medve bele fog fulladni a vízbe” – jegyezte meg Fodor István, aki útban volt Magyarországról hazafelé.

Ezt követően megkapták az engedélyt, elaltatták a medvét, megkötötték kötővel és kihúzták, ám a medve ezt megelőzően elpusztult. Kora este az állatorvosra vártak, amely boncolással állapítja meg a halál okát… <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 30., 8:09
    ÉRTÉKELÉS: -5

    FODOR:”Igy vedjuk az allatokat ebben az orszagban,hagyjuk oket elszaporodni.” Szerinted,hogyan lehetne megvedeni oket maskeppen?! Talan puskacsore venni?! Es mi volna akkor,ha az erdos teruleteken,a vasuti sinek es utak menten vedokert biztositana,no meg az utak es vasutak alatt atjaroalagut az allatok vedelmet,ugy mint a civilizalt orszagokban ?! De mi volna akkor ha erdoinket is megvedenenk es torvenyt hoznank,hogy holnaptol kezdve egyetlen fat sem szabad kivagni?! De mirol beszelunk mi itt az allatok vedelmerol,egy ilyen orszagban,ahol a hatosagi szervek es a rendorseg meg az allampolgarok vedelmere sem kepes. Mert ebben az orszagban sajnos,mar nincs biztonsagban sem az ember,sem a medve.En Fodor ur aggodalmait,”hagyjuk oket elszaporodni,hagyjuk,hogy hetente elgazolja oket a vonat stb.”,egyaltalan nem ertem. Ha ezt egy olyan ember mondana,akirol tudom,hogy szivbeli termeszetvedo es allatvedo,akkor megertenem. De egy olyan ember szajabol,aki kvotavadaszatert lobbizik,az ilyen szavak nem egyebek mint hamis beszed !

    • User
      Dátum: 2019. július 30., 9:51
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Tudja is a medve mire jó a védőkerítés meg az alagút! A vadállat az megy amerre a szeme lát. A vadgazdálkodásnak meg pont az a célja, hogy egészséges, de fenntartható állomány legyen akkora, amekkorát az adott terület elbír.

  • User
    Dátum: 2019. július 30., 11:35
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Egyike a szuperközpontosított állam áldásai közül!Ukrajnával együtt a Szovjet rendszer legmarkánsabb utódai!Hol vagytok nemzetközi zöldek?/vájott zöldfülüek/.

  • User
    Dátum: 2019. július 30., 18:34
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Rendőrállamban és a rabszolgatartó vazallumban árulta el testvér a testvért, vagy az apját, s leány irigyelte az anyjától az ételt. Helyben vagyunk, még egy medvének sem segítünk, hagyd szenvedjen a bestia.

  • User
    Dátum: 2019. július 31., 7:27
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az ember sokkal nagyobb gyilkos mint a medve ! Ezert mondom teneked simaboru majomfajta, hagyd a medveket beken! A medvek mar joval az emberszabasu majom elott itt eltek ! Hagyjatok e nemes allatot elni, mert nem ti fogadtatok be ebbe az orszagba a medveket, hanem a medve fogadott be titeket !

  • User
    Dátum: 2019. július 31., 13:57
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ha majd az eletetek soran osszeakadtok egy olyan embertarsatokkal,mint ez a caracali szorny,akkor majd bocsanatot fogtok kerni a medvektol es imadkozni fogtok,hogy barcsak jonne egy medve,hogy megmentsen az emberi szornytol ! Mert amint lathatjatok az embertarsaitok azok nem igen kepesek arra,hogy ilyen helyzetbe a segitseguket nyujtsak.