Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Se hang, se kép

Se hang, se kép Kovászna megye

Teljes egészében semmibe vette a hatalom a Sanitas Szakszervezeti Szövetség múlt heti tüntetését. Az egészségügyi dolgozók jelentős hányadát képviselő szövetség az ország minden megyeszékhelyén kivonult a prefektúrák elé, hogy ígéreteikre emlékeztesse a kormány képviselőit.

Vasile Neagovici kifejtette: azon kívül, hogy „megsértődtek”, amiért tiltakozni mertek, semmilyen visszajelzést nem kaptak. A Sanitas Kovászna megyei vezetője szerint „úgy csinálnak, mintha nem értenék, miről van szó”.
– Se hang, se kép. Pedig a választások előtt határozott ígéretet tett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, az akkori miniszterelnök, a képviselőház mostani elnöke, hogy megkapjuk a 2022-es béreinket, most meg kiderül, hogy a 2021-es sem jár nekünk, hanem a 2020-as szinten fagyasztanák be a fizetéseinket – mondja Neagovici.

Hirdetés
Hirdetés

A szakszervezeti bizalmi elmondta: levélben értesítik a helyzetről az összes parlamenti képviselőt, hogy „ne mondják, hogy nem tudtak róla”, és abban bíznak, hogy úgy alakítják a költségvetést, hogy követeléseik „beleférjenek”.

Ennek „adnak nyomatékot” azzal, hogy a következő napokban (a pontos időpontról az országos vezetőség mai ülésén hoznak döntést) a minisztérium elé vonulnak tüntetni.

A Sanitasnak legalább három követelése van: ettől a hónaptól kapják meg az ápolók és az irodai személyzet a négy évvel ezelőtt hozott egységes bértörvény alapján járó fizetésemelést; az orvosok ügyeleteit, a munkaszüneti napokon ledolgozott túlórákat a mostani, és ne a 2018 januári bér alapján számolják ki; és végül, de nem utolsósorban, a szociális tevékenységet folytató nem kormányzati szervezetek tagjai kapják meg, a parlament által 2020 nyarán elfogadott törvény értelmében, azt a kockázati pótlékot, ami az egészségügyben jár. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 19., 12:24
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Szemtelen Sanitas. Nagyon de nagyon jok a fizetesek az egeszsegugyben, mit akarnak meg? Dolgozzanak lelkiismeretesen es ne koveteljenek fizu emelest. Azert, hogy a korhazakat felszereljek, modernizaljak, a munkakorulmenyeket javitsak, azert mikor fognak kivonulni es tuntetni? Mr. Neagovici, mikor???????