Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Kigyulladt a melléképület

Csütörtökön délután Kézdiszentléleken, a Könczei utcában gyulladt ki egy istálló tetőszerkezete. A helyszínre két tűzoltóautó érkezett ki, a lánglovagoknak sikerült megfékezniük a tüzet, így az nem terjedt át – az egyébként közel lévő – lakóházakra és más melléképületekre. A megyei tűzoltóság lapunknak elmondta, hogy senki nem sérült meg a tűz és a füst következményében. Mint mondták, a tűz pontos okát a lángok megfékezése után derítik ki, a helyszínen segédkező falusfelek szerint a villanyvezetékek meghibásodása okozhatta. (B.B.)


Újra lesz termelői vásár

Február 5–6. között újra megrendezik a Szabadság téren a termelők és kézművesek vásárját Sepsiszentgyörgyön. Máthé László, a TEGA Rt. vezetője elmondta: „2021-ben 51 asztalt tudtunk az árusok rendelkezésére bocsájtani, idén már 56 asztallal kezdjük az év első vásárját. A tavaly bevezetett licit a helyekért ilyen értelemben is hasznos volt, illetve segített abban is, hogy a meglévő asztalokat is felújítsuk.” Az 56 árus mellett 5 kürtőskalácsárus, 2 fagylaltos, illetve két hentes is jelen lesz a hétvégén. Máthé László elmondta: a hétvégi vásárhoz minden szükséges engedélyt beszereztek, a vírusvédelmi intézkedések betartása mellett nincsen akadálya annak, hogy a vásárt megtartsák, sőt, az időjárás is melegebbnek ígérkezik a februári átlagnál.

Segítsünk!

Január 29-én, szombaton tűz ütött ki Árkoson, egy családi házban, amely 70 százalékban leégett, és a melléképületek is károsultak. Szerencsére a háromgyerekes család megmenekült a lángok martalékából, viszont jelentős az anyagi kár. Aki tud segíteni, adományát a következő számlaszámra juttathatja el: Raiffeisen Bank – R034 RZBR 0000 0600 0966 0884, kedvezményezett: Cătălin Lulciuc.

Nem a sürgősségin kell tesztelni

A sürgősségi osztály nem tesztközpont – hívja fel a figyelmet a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége. Erre azért van szükség, mert vannak, akik ott jelentkeznek tesztelésre, leterhelve ezzel az orvosok és nővérek munkáját, akiknek a valóban sürgős eseteket kell ellátniuk.

Ahhoz, hogy felmérjék valakinek az állapotát, vagy kiderüljön, fertőzött-e koronavírussal, más utak vannak – hangsúlyozta András-Nagy Róbert kórházigazgató. – Lehet menni a háziorvosi rendelőkbe, ahol végeznek antigén gyorstesztet, illetve a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatósághoz, majd ezt követően lehet felkeresni a moduláris felmérő központot. A kórház vezetője kiemelte: normális esetben néhány nap alatt látnak el mintegy 100 beteget a sürgősségin, az utóbbi időszakban pedig naponta jut 100 eset, mert megrohamozták a részleget, csak azért, hogy tesztet készítsenek.

Az igazgató azt is elmondta: mivel több mint 50 kórházi alkalmazott kiesett az elmúlt időszakban (karanténban vannak vagy fertőzöttek), február 7-től kezdődően, hónap végéig felfüggesztik a sebészeti beavatkozásokat a krónikus betegek esetében. (bi)

Sok esetet láttak el év elején

Az év első hónapjában számos sürgősségi beavatkozás és beutalás történt a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban. Januárban 2700 személyt láttak el a sürgősségin, köztük 570 gyereket. A sürgősségiről 870 személyt utaltak be a kórházba, köztük 138 gyereket. A stroke akut ellátásában alkalmazott trombolízist négy betegnél végeztek az ambulancián. Egynapos beutalásra mintegy 500 beteg szorult, hosszabb időre 971 személyt utaltak be az intézménybe. A járóbeteg-rendelőt 7700 személy kereste fel, 1060-an a telemedicina által kaptak segítséget. 260 sebészeti beavatkozást végeztek, valamint 12.000 laboratóriumi vizsgálatot és 200 CT-vizsgálatot rendeltek el. Az első hónapban 83 gyerek született. (bús)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük