Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A kormány bosszúja?

Az USR-PLUS Kovászna megyei szervezete tisztességtelennek és elfogultnak tartja azt, ahogyan Románia kormánya – az elbocsátott miniszterelnökön keresztül – szétosztotta a több mint egymilliárd lejt a tartalékalapjából. Mint írták, ennek a szétosztásnak a legnagyobb vesztesei az USR-PLUS Kovászna megyei polgármesterei és a független polgármesterek által vezetett helységek, közösségek, amelyek nem részesültek támogatásban. A települések között van Bodzaforduló, Nagypatak és Zágonbárkány. A szervezet képviselői úgy vélik, Kovászna megye fejlesztését egységesen kell végrehajtani, a döntéshozók önkényes döntései nélkül. 

Növelni kell a tesztelést

Az iskolák most a járvány fő motorjai – írta Facebook-bejegyzésben Fejér Szilárd kémikus-kutató, aki szerint, ha már nem zárnak be a tanintézmények, a tesztelési kapacitást kellene növelni, de nem nyálból vett minta alapján, mert az nem ér semmit. „Az alternatíva nem a nyálból elvégzett gyorsteszt kéne legyen, hanem az, hogy ha szeretnél iskolába jönni, letesztelünk úgy, ahogy kell. Ha nem, mehetsz online-ba” – véli a kutató. Ami a harmadik oltás felvételét illeti, Fejér Szilárd szerint a második után 6 hónappal mindenkinek érdemes élnie a lehetőséggel, mert pár nappal az oltás után már nagyon erős védettség alakul ki, lévén, hogy a szervezet felismeri az oltást. 

Elő a zöld igazolvánnyal!

Mint ismeretes, az esetszámok növekedésével a vendéglátóhelyek elküldhetik azokat a vendégeket, akik nem rendelkeznek zöld igazolvánnyal. Ez most már Sepsiszentgyörgyre is igaz, mivel a kormány által elfogadott határozat értelmében, a három és hat ezrelék közötti fertőzöttségi arányú településeken minden tizenkét év feletti személynek kötelező felmutatni a zöld tanúsítványt bizonyos tevékenységek esetében. Sepsiszentgyörgyön a legtöbb helyen kérik az oltásigazolványt, viszont van olyan vendéglő is, amely úgy döntött, nem tesz különbséget az oltott és oltatlan vendégei között, ezért inkább bezárnak, és csak elvitelre készítenek menüt, illetve házhoz szállítást vállalnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás