Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

RÖVIDEN Kovászna megye

Tűz a szerelőműhelyben

Szombaton hajnalban, negyed négy körül riasztották a megyei tűzoltókat, miután a sepsiszentgyörgyi Nicolae Iorga utcában lévő egyik tömbházban, a földszinten lévő szerelőműhely kigyulladt. A háztartási gépek javítására szakosodott cég műhelyében valószínűleg rövidzárlat miatt csaptak fel a lángok – tájékoztatott az incidensről Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság szóvivője. A helyszínre két tűzoltóautó érkezett, de rohammentősök is kisiettek. A lángok megfékezésével párhuzamosan az életmentők kiürítették a tömbházat: összesen 23 lakót érintett az intézkedés. A kigyulladt műhelyben 5 gázpalackot is találtak a lánglovagok, ezeket idejében sikerült kivinni onnan, így elkerülték az esetleges robbanást. 

Hosszabbított program

A sugásfürdői sípályák mától 9 és 21 óra között lesznek nyitva. Az Erzsébet parki buszmegállóból továbbra is program szerint közlekednek a helyi közszállítási vállalat autóbuszai, keddtől csütörtökig Sugásfürdőre 10 és 16 órakor indul járat, visszafelé pedig 13 és 19 órakor.
Sugásfürdőn hétköznapokon is egyidőben legtöbb 150 autó parkolhat, gépjárművel csak akkor lehet kimenni a helyszínre, ha üres hely szabadul fel. Az autókat a sorompó melletti részen lehet leparkolni, innen a Multi-Trans közszállítási vállalat autóbuszaival lehet feljutni az üdülőtelepre hétköznap 16 és 21, hétvégén pedig 10 és 21 óra között, Sugásfürdőre és vissza. Busszal való utazás esetén nem kell kifizetni a 3 lejes belépő díját.
Az autóbusz Sugásfürdőn megfordul, minden egész órában felfelé és minden félórában lefelé közlekedhetnek a jegyszedőház és a fürdő között az utasok egészen 21:30-ig. A Sepsi ReKreativ honlapján élőben, webkamerákkal lehet követni a sípályák állapotát és kihasználtságát. Sugásfürdőn lehetőség van sí- és snowboard-felszerelés bérlésére. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük