Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Közvilágítást korszerűsítettek
Dálnokban jelenleg zöld forgatókönyv szerint zajlik az élet – osztotta meg lapunkkal tegnap (szerdán) Marti István polgármester. A kevesebb, mint ezer lakost számláló település elöljárója további jó hírekkel is szolgált. „Korszerűsítettük a közvilágítást a faluban, LED-égőkre cserélve a régieket, emellett a tanács épületét kívül lehálóztuk, majd nemesvakolatot tettünk rá, most a belső felújítás következik”, sorolta. Hozzátette, a gyógyszertár nyitásra való előkészítése is sínen van már, ahol Balog Sándor maksai patikus hetente kétszer, kedden és pénteken áll majd a dálnokiak rendelkezésére. „Remélem, jövő héten zöld utat kapunk a beüzemeléséhez”, summázott az elöljáró. (daczó) 

Ma füstmentes világnap
A dohányzás messzemenően a rákos megbetegedések okának legfőbb tényezője, éppen ezért, november harmadik csütörtökje füstmentes világnap, amikor arra kérik a dohányosokat, egy napig ne nyúljanak cigarettához. A megyei Közegészségügyi Igazgatóság adatai szerint, Háromszéken csökkent a rákos esetek száma: míg öt évvel ezelőtt 709 új esetet diagnosztizáltak, tavaly összesen 655-öt. Évente átlagosan ötszázan halnak bele a betegségbe. Kovászna megyében a rákos megbetegedések között első helyen a tüdőrák áll, tavaly 93 új esetet vettek nyilvántartásba. A füstmentes világnap alkalmával többen döntenek úgy, hogy egy napig nem gyújtanak rá, így védve meg azokat, akik nem cigiznek. A nemdohányzók védelmét szolgálja egyébként az a törvény is, amelyet 4 éve vezettek be, így tilos dohányozni minden zárt helyiségben, éttermekben, játszótereken és más megjelölt területeken is. (bús) 

Rossz a levegő
A Környezetvédelmi Hivatal megyeszékhelyi székhelyére kiakasztott, légszennyezést ellenőrző pannó hétfőn és kedden „rossz” levegőre figyelmeztetett a negyedik, piros fokozaton, aminek oka az illetékesek szerint a köd. Szakemberük, Gabriel Siminiceanu a sajtónak elmondta, inverziós jelenségről van szó, a köd miatt a hőközpontok, a kályhák füstje, a kipufogógáz nem tud megfelelően eloszlani, de ez a jelenség nem kirívó, minden ősszel, tél kezdetén előfordul. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük