Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Gyalog a kórházból

Nagy visszhangja volt a Facebookon az ozsdolai Vajda Attila bejegyzésének, amelyben arról számolt be, hogy a gelencei autóbontó közelében autójába felvett egy idős férfit, aki gyalog indult haza a kézdivásárhelyi kórházból. A történet sokakat meghatott, többek között a Salvatore Egyesület felkereste az idős embert és élelmiszercsomagot adományozott neki.

Vajda Attila Gelencéről tartott Kézdivásárhely felé, amikor észrevette az út mentén gyalogló, 70 éves férfit, a haralyi Borcsa Vilmost.

„Megálltam, kérdeztem jól van-e? Azt mondta, most jött a kórházból és szédül. Elindultunk Gelence felé, de út közben rosszul lett. Mentőt hívtam, majd valahol a falu központjában átvette tőlem a mentő a férfit – emlékezett vissza Vajda.

Borcsa Vilmosról kiderült, hogy Haralyban él: több családtagjával lakik egy fedél alatt, és szociális segélyből tengődnek. Hogy pontosan milyen betegsége van, nem tudta a kérdésünkre részletezni, csak annyit mondott, hogy a nyakánál műtötték meg, és gyakran szédül.


Szombaton a Salvatore két önkéntese, Farkas Barna és Ötvös Imola élelmiszercsomaggal kereste fel a nehézsorsban élőt, aki hálás volt, mert a pénzének java orvosságra megy el. 

Szökés a pszichiátriáról

Pénteken este a sepsiszentgyörgyi Ferenc József Kórház pszichiátria osztályáról megszökött egy beteg, aki, mint utólag kiderült, Székelyudvarhelyig is elutazott. A megyei rendőrség tájékoztatása szerint a beteget édesanyja lakásán találták meg, az anya pedig vállalta a férfi őrizetét, felügyeletét. Egyelőre az illetékesek számára sem világos, hogy a szökés után hogyan tette meg a beteg a jelentős távolságot, a hatóságok állítása szerint az utazás során, a „menekülés” alatt nem követett el bűntényt, törvénytelenséget.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 8., 19:21
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A Kovaszna megyei gyermekvedelem figyelmebe:Kezdivasarhelyen lassan nem tudsz vasarolni a L.,Kau.,Pe..,nel mert azonnal 5-6 gyermek[purde] kovet es egy lejecsket ker nap mint nap.Ha nem csinalnak szinte SEMMIT miert kapjak a fizetest????Ha nem allitjak meg idejebe ,holnap holnaputan amikor az uzletbol kijovunk leutnek es kirabolnak mert MOST nem lepnek fol hatarozattan!!!!!

  • User
    Dátum: 2020. június 8., 20:18
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ugy nez ki hogy ,vegre neki fognak Kezdin a Bem utca folujitasanak.De van egy kerdesem:kiadott engedelyt hogy a Gyarak utcai viztaroloknal alakitsak ki munkalatok idejere a gepek folszerelesek tarolasat amikor a viztarolo terulet”szigoru”[sever]egeszsegugyi terulet????Valakik nem ismerik az eloirasokat vagy egyszeruen szarnak ra[magyarul] HOL VAN A [SANEPID]???