Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Meg akart szökni a pszichiátriáról

Hétvégén a sepsiszentgyörgyi pszichiátria egyik betege akart meglógni, szökési kísérlete igencsak látványosra sikeredett, végül a tűzoltóság segítségével hozták le épségben a tetőről.
A megyei tűzoltóság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy vasárnap délelőtt tizenegy óra előtt kevéssel riasztották őket, mivel egy 47 éves páciens a pszichiátria-kórház tetejéről akarta mélybe vetni magát. Mint utólag kiderült, nem öngyilkossági, hanem szökési kísérlet volt az incidens.

András-Nagy Róbert, a megyei sürgősségi kórház igazgatója elmondta, hogy a pszichiátrián sosem lehet eléggé felkészülni a „meglepetésekre”, illetve megerősítette, hogy a személy nem öngyilkosságot, hanem szökést kísérelt meg.

– A páciens egy éjjeliszekrény segítségével megszabadult az ablakon lévő rácsozattól, kimászott a legfelső emeletről, és a gyermekpszichiátria tetején kötött ki. Innen már nem tudott továbbjutni, időközben az ápolók is riasztották a tűzoltókat. Az ügyben kivizsgálást rendel el a kórházvezetőség. A „szökevény” gyógyszerezésén változtattunk, így előzzük meg az esetleges, újabb szökési kísérleteket – összegzett érdeklődésünkre a kórházigazgató. (tinca) 

Kiscserkészek Kézdiszentléleken

Pénteken tartott toborzót a kézdiszentléleki cserkészcsapat, az alsó korhatár 6 év volt, a felső pedig 96. Az újoncok rövid betekintőt kaptak a cserkészi életformába, és egy hárompróbás játék után megkapták a jelentkezési lapot is. A toborzó az Apor István Elméleti Iskola tornatermében zajlott. Fábián Ildikó férjével, Elemérrel három éve vezeti a szentléleki csapatot.

– A foglalkozásokon általában 25–30-an veszünk részt. Az estéket imával, köszöntéssel és cserkészindulóval nyitjuk, majd korosztályok szerint 6–7 fős őrsökre osztódunk, az őrsvezetők pedig valamilyen játékkal, feladattal készülnek a foglalkozásokra. A gyerekek megtanulják a rovásírást, a különböző kézműves gyakorlatokat, de az őszi portyákon és nyári táborokban a tűzgyújtást is elsajátíthatják. Felsőháromszéken a csapatok különböző programokkal készülnek az év során, Szentlélek a húsvéti bált szervezi – mondta el Ildikó. (BB) 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük