Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Forgalmirend-változás Baróton

A baróti polgármesteri hivatal közleményben értesítette lapunkat, miszerint április 11-től, azaz csütörtöktől új forgalmi rend lépett érvénybe, mely szerint a Rózsák tere utca egyirányúvá alakul át a Keserű Mózes-kereszteződéstől a Bányász utcával történő kereszteződésig. Vagyis a Profi és a Rózsa vendéglő közti útszakasztól kezdődően csak kifele lehet haladni, ahol az itt közlekedők ezután már nem találkozhatnak szemből jövő forgalommal egészen a Bányász utcáig. Azonban a Keserű Mózes-kereszteződéstől befele, azaz a Profi fele megengedett haladni. Továbbá a Szabadságtér utcán a Mária gyógyszertár és a Millennium park közti útszakaszon tilos a megállás, parkolás a továbbiakban. 

Állatvédők jelentettek

A megyei rendőrség közleménye szerint szerdán a 112-es sürgősségi hívószámon jelezték, hogy állattetemekre (egy kutyára, macskára, illetve rókára) bukkantak Lisznyó közelében. Az állatok eddig ismeretlen módon pusztultak el, a rendőrség nyomoz az ügyben. Utólag kiderült, hogy egy megyeszékhelyi állatvédő egyesület jelzett: az AMY Facebook-oldalán jól látni, hogy a macska zsákba volt beledugva (képünk), a kutya teteme mellett egy összeégett zsákmaradványból első ránézésre állati csontok kandikáltak ki. A tetemeket a háromszéki állategészségügyi igazgatóság székhelyén tanulmányozták, ám amint azt dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos lapunk érdeklődésére is kifejtette, a tetemek előrehaladott bomlása miatt nem lehet megállapítani elpusztulásuk okát, körülményeit. 

Tavaszi munkabörze a Golgotán

Hétvégén állásvásárt szervez a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, méghozzá új helyszínen, a sepsiszentgyörgyi Szemerja negyedi Golgota vendéglőben. A munkaügy közleménye szerint 410 céggel vették fel a kapcsolatot, összesen 135 munkahely szerepel a kínálatban, ebből 76 szakképzetlen munkaerő számára, 58 a szakmunkásoknak és 1 felsőfokú végzettségűnek, többnyire az egészségügy, kereskedelem, fafeldolgozás, élelmiszer- és textilipar területén. A munkakeresőket április 12-én 10 és 12 óra között várják az állásbörzére. 

Húsvéti drágulás

Drágulni fog a tojás húsvétra, de nem jelentősen. Az előző évekhez képest mérsékelt árnövekedésre lehet számítani, mondta a román élelmiszeripari szakszervezet elnöke, Dragoş Frumosu. Annak ellenére, hogy a tojás ára év elejétől mintegy öt százalékkal csökkent, húsvétra 20–30 banival is többe kerül majd. Mégis, tavaly ilyenkorhoz képest, 20 százalékkal kerül kevesebbe a tojás. Az üzletekben jelenleg 50-60 baniért árulják, míg a piacokon a házitojás darabja 1 lej. Ez az ár 20–30 banival lesz több a húsvét előtti napokban. 

Szemétgyűjtés

A GAL Sepsi Egyesület és partnerszervezetei szemétgyűjtő akciósorozatot indítanak Sepsiszentgyörgy külterületein. A takarítás első, áprilisi felvonására, a WoodView Movement Kőbánya Cleanup 1 civil kezdeményezés mögé állva a néhai őrkői kőbánya és közvetlen környékén fog sor kerülni április 12-13-án. Az akción előreláthatólag (és a remények szerint) részt vesznek az őrkői lakosok is, de szeretettel várnak minden segíteni vágyó városlakót. Gyülekezés pénteken 14, szombaton 9 órakor az őrkői Fehér Háznál, a szemetet 19 óráig tervezik gyűjteni. Regisztrálni és érdeklődni a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainál lehet: Farkas Évánál (0743.825.158), illetve Czegő Tündénél (0751.707.553). Kesztyűt, védőmaszkot, lapátot, szemeteszsákot, szendvicset, meleg italt a szervezők biztosítanak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük