Felhívás!

Leépülőben a bürokrácia

A megyeközponti polgármesteri hivatal fizikai és online formában is egyablakos rendszert léptetett életbe, mert a Szentgyörgyre külföldről visszatérő fiataloknak az egyik legnagyobb gondjuk a papírok beszerzésével, a hivatalos ügyintézéssel van – mondta Buja Gergely, a hivatal pályázati irodájának vezetője, az Antal Árpád polgármester által összehívott tegnapi sajtótájékoztatón.

A fiatalok kivándorlási szokásait és ennek következményeit vizsgáló YOUMIG felmérés keretén belül figyeltek fel a megkérdezettek visszatérő panaszára, melyek a romániai adminisztráció átláthatatlanságára, a digitalizáció hiányára vonatkoztak. Ezt házi feladatként értelmezte az önkormányzat, és saját költségvetésből új honlapot indít, valamint 2,9 lejes pályázati támogatásból átvilágítják az intézményben a belső procedúrákat, s ha kell, a gyorsítás és átláthatóság érdekében átszervezik azokat.
Az ügyfélszolgálati irodán belül egy információs pont létesült, ahol a lehető legtöbb intézmény elérhetősége is megvan (ezek érvényességét folyamatosan ellenőrzik), illetve a migráció szempontjából fontos szolgáltatókat is (fordítóirodák, jogi képviselők, tanintézmények) elérhetővé tették ilyenformán. Ez a bázis folyamatosan bővül, bár nehezen, mert az intézmények nem elég receptívek erre az igényre. Ami pedig önkormányzati feladat, azt igyekeznek a legrövidebben és követhető módon elintézni.
Mindezt egy virtuális one stop shop (egyablakos rendszer keretében) online is elérhetővé tették a sepsinet.ro honlapon, mely tavaly év végén indult, és híd akar lenni a hazatérni szándékozók és Szentgyörgy között. Itt a tanulás, munkavállalás, egészségügy terén fontos információkat, de a város fejlesztéseit és sok visszailleszkedő fiatal vallomását is megtalálhatják a külföldön dolgozó, de hazafele kacsintgató szentgyörgyiek.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.