Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

82 éves a tűzoltóság

Hétfőn délelőtt a sepsiszentgyörgyi lánglovagok tartottak nyílt napot, a megalakulásuknak 82. évfordulóját ünnepelve, ugyanis a szentgyörgyi tűzoltóságot 1937. április 1-jén hoztak létre parancsnoki rendelettel. A nyílt napon körülbelül kétszáz fiatal vett részt. Elsőként a tűzoltók felszerelését tekinthették meg, de be is öltözhettek lánglovagoknak, illetve a piros, szirénázó autókba is beülhettek. A kiállítás után a tűzoltók kitettek magukért, és egy roncsba szorult személy mentését játszották el, mi több – a gyerekek örömére – utólag a roncsot lángra is lobbantották, és eloltották a tüzet. A látvány mellett a kicsik szórólapokat, fontos tájékoztatókat kaptak, illetve kipróbálhatták a több mint negyven méterre is kinyúló mechanikus létrát is. 

Civil szervezetek figyelmébe!

A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) szervezésében április 4-én, csütörtökön 17 órától Sepsiszentgyörgyön, a kereskedelmi és iparkamara gyűléstermében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő európai uniós projektigazgatóság részéről magyar állami támogatásokról tartanak pályázati bemutatót. A HÁRIT szeretettel vár minden háromszéki civil szervezetet! 

Még lehet iratkozni

A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián a héten még lehet iratkozni a Ferenc pápa által celebrált június 1-jei csíksomlyói szentmisén való részvételre. A vonatos utazáshoz még van 150 hely. 

A nép ügyvédje

Ma10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje, Cătălina Dinu, brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás