Felhívás!

Röviden

Elhalasztották az ítéletet az iskolaperben
Tegnapról október 2-ára halasztotta az ítélethirdetést a brassói ítélőtábla az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vs. Sepsiszentgyörgyi tanács, iskolaper néven elhíresült ügyében. Amint ismert, az EMNP úgy véli, a törvényes procedúra többszörös megszegésével fogadta el a megyeszékhelyi tanács azt a határozatot, amellyel összevonta a Kós Károly Szakközépiskolát a Puskás Tivadar Iskolaközponttal. Az EMNP már elveszített egy másik pert a helyi tanács ellen, amiben azt kérte, hogy amíg nem döntenek az iskola-összevonás törvényes voltáról, függesszék fel a folyamatot. <<

Heti sürgősségek
A megyei sürgősségi kórházban szeptember 17. és 24. közötti időszakban 712 sürgősségi esetet láttak el a szakemberek, és 209 alkalommal utalták be a betegeket. Erőszakos cselekmények miatt 7 pácienst kezeltek. A panaszok természete szerint a jelzett periódusban a következő esetek fordultak elő: 35 szív- és érrendszeri, 72 ideggyógyászati, 208 belgyógyászati, 114 gyerekgyógyászati, 57 nőgyógyászati, 38 pszichiátriai és 108 ortopédiai sürgősség, illetve 80 sürgősségi sebészeti beavatkozás. Ugyanakkor a kórházban 25 szülést bonyolítottak le, 14 lány, illetve 11 fiú jött a világra. Az elmúlt 168 órában 2 személy kereste fel a sürgősségi osztályt kullancscsípés miatt. <<

Fatolvajok évada
A hideg beköszöntével lassan szaporodnak a fatolvajlásról szóló rendőrségi jelentések, így a hétvégén Vargyas környékéről és az Erősd közeli erdőben zajló kalandokról számoltak be az egyenruhások. Vargyas mellett egy Hargita megyei illetőségű férfi járművének közelében kőrisfa-tönköket találtak, az autóban pedig 1 méternyi fát. A jármű rendszámtáblája le volt szerelve, de a motorszám alapján megállapították, hogy bizony be van írva forgalomba. A hajtásival nem rendelkező tettenért sofőr szerint az előző tulajdonos szerelte le a rendszámtáblákat, mert azt ígérte neki, hogy nem fog közúton közlekedni a gépjárművel…
Erősd közelében pedig üldözéses akció zajlott, a hat tettenért erdőirtó futásnak eredt, egy kilométer után kapták el őket. Ők több mint 3 köbméter fát készültek ellopni. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 26., 13:21
    ÉRTÉKELÉS: 7

    ROVIDEN:Kezdivasarhelyen a Dozsa Gyorgy utcaban az Evangelikus templom kozeleben,kinyilt menet kozben egy ketremorkas tulterhet traktor hatso oblonya(13.10 korul) es a termes (pityoka) szetterult a Dozsa Gyorgy utca mindket savjara a vele egyutt leomlo termofolddel egyutt.Ha utana vagy vele szembe motorbiciklis vagy biciklis kozlekedett volna azt helybe megoli.De azt is meg lehet nezni,hogy milyen sart hagyott maga utan.Ezt ki fogja osszetakaritani?! Az ilyen felelotlen traktoristakat miert nem buntetik meg jo kemenyen uraim?! Ha egy ilyen a nemetorszagi kozutakon vagy varos kozt tortent volna mar ott volnanak a tuzoltok utat takaritani,amit termeszetesen a jarmu soforje fizetne meg vagy a tulaj akie a traktor volt.Es ott volna a rendorseg is aki a konyvet a traktoristanak ott helyben ervenytelenitene es felelossegre vonna a kozutakon torteno felelotlensegert es mas forgalmi resztvevok eletenek a veszelyezteteseert,amiert helyben bunteto eljarast inditananak ellene es utolag birosagra citalnak az illetot.Hogy nalunk ez miert nem igy van?! Mert nalunk a rendorseg a kulakok es maffiozok csicskaja a polgarmesterekkel egyutt! Na ezt jelenti,hogy allami szintre emelt maffia orszag! Itt a tobbi ember elete fabatkat sem er,csak a gazdagoke.Veluk aztan nagyon elnezo ugy a polgarmester ur, mint a maffiacsicska rendorseg!

    • User
      Dátum: 2018. szeptember 26., 18:21
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Na ne viccelj, jol odavagy a merkelisztanI Nemetorszaggal ! 🙂
      Azert megis inkabb legyen tizszer PSD kormanyon mint egyszeri nemetorszagi diktaturahoz hasonlo helyzet Romaniaban !

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 26., 17:44
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nem értek egyet , mert Nemetorszagban nagyobb maffia van mint Romaniaban. Probalja meg a tisztelt hozzaszolo, akit tenyleg tisztelek mert egy ilyen jellegu temara kifejezte a felhaborodasát de a helyzet tudniillik mar Merkel kormanyzasa ota,ami mar kb 13. eve hogy ott diktatura van , mar azelott is -tehat lehet 2o eve megfeleltek a dolgok amit ir de mondom , de azutan mar reg nem ugy van. Ott a migransoknak mindent szabad de a nemeteket elnyomjak , mirol beszel maga, tisztelt uram ?

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 26., 22:04
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Ilyet csak az irhat aki onmaga is a rablok tarsasagat es csatlossagat elvezi.Meghogy” nemetorszagi diktatura”.Neked fogalmad nincs arrol,hogy miket irkalsz. Akkor ezek szerint Romaniaban demokracia van.Ocsem te lehet eletedbe nem jartal ki ebbol a koszos maffia orszagbol ha te ilyen hulyesegeket irkalsz.

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 26., 22:34
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Es a masik kommentelonek.Szeretne On Tisztelt Uram,ha a szekelyeket is ugy “elnyomnak” itthon a fizetesekkel,a gyereknevelesi penzzel vagy a munkanelkuli segellyel mint ahogyan a nemeteket “elnyomjak” Nemetorszagban.Es az egeszsegugy szintjen is szeretne ,hogy olyan “elmaradt” korhazakban kezeltesse magat mint a nemetek. Es ami a migransokat illeti,On Tisztelt Uram,szerintem tul sokat nezi az M1-et.Ajanlom onnek,hogy valtson mihamarabb csatornat! Es Nemetorszagban is van maffia,nagytobbsegben torok,utana olasz,utana orosz,roman,alban stb.,ez valoban igy van.Ettol egyetlen demokratikus allam sem mentes.Csakhogy ott a maffia nincsen allami szintre emelve mint az on altal dicsert “csodalatos” neoprimitiv es kozepkori szinten tengodo Romaniaban!

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 27., 10:40
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Nem is tudtam,hogy az Erdogan , Mutti fele stasi maffiaja akiknek a migransai nyiltan, buntetlenul naponta gyilkolasznak Nemetorszag utcain, es akik migransokat koltoztetnek be eroszakkal nemet magan csaladok lakasaiba, jobbak, embersegesebek mint a PSD-Dragnea maffiaja. De az ön magyarazata utan elgondolkodom ezeken a dolgokon.