Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Engedélyeket követelnek

Engedélyeket követelnek Kovászna megye

Tavaly saját kezdeményezésre indított éves kampányt a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség, amelynek során ellenőrizték a nem a 31-es törvény alapján bejegyzett háromszéki intézmények kazánjait, ezek működési engedélyeit. Az országos hatóság „szimpatikusnak” találhatta a kezdeményezést, hiszen idén országos szintre is kiterjesztették.
Eddig nem találtak különösebb rendellenességeket – mondta Ördög Lajos, a megyei munkafelügyelőség vezetője. Az engedélyeket, minősítéseket vizsgálják, a kazánok működtetését, az erre alkalmazott személy kiképzését veszik górcső alá mind városon, mind vidéken. „Megnézzük, hogy akiknek működési engedélykre van szükségük, eleget tettek-e eme kötelezettségüknek. Az elmúlt esztendőtől egészen idén szeptemberig 43 intézménynek adtunk ki ilyen működési engedélyt” – avatott be a főfelügyelő.
Az ellenőrzések azért váltak aktuálisakká, mert tavalytól az iskolák önálló jogi személyiségek lettek. „A legtöbb helyen kazánnal fűtenek, de vannak még kályhák is. Ahol gázzal fűtenek, automatizált szerkezetekről beszélünk, nem kell külön kazánfűtőt alkalmazni, közbeszerzésen, erre szakosodott cégeknek hirdetik meg a szolgáltatást” – összegzett. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük