Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rekordot döntött a Kisbakancsosok

Rekordot döntött a Kisbakancsosok Kovászna megye

Hetedik életévében ismét rekordot döntött a Háromszéki EKE Kisbakancsosok túracsoportja, hiszen a vasárnapi „bűvös 8-as” túrájukon 225 fő vett részt, amelyből 109 gyerek. Sok hátvéddel, terelővel sikerült senkit nem elveszíteni az erdőben.

Hirdetés
Hirdetés

Annak idején Gáspár László alapító EKE-tag úgy gondolta, egy csapásra két legyet üt: saját gyermekét is viszi a természetbe, de egyúttal más kisgyerekes családokat is megszólít, társuljanak, így idővel az EKE utánpótlása is kinevelődik. Ahogy most fogalmaz a csoport vezetője, az elsődleges cél inkább az, hogy a természetet szerető és tisztelő emberek nevelkedjenek fel.

A március 24-i kivételesen magas létszámhoz hozzájárult a szép és meleg időjárás, de az is, hogy a Gulliver Óvoda óvónője, Berde Gyöngyvér több családot is beszervezett a nagy kirándulásra.

A 8-as alakú, 8 kilométeres, 8 emelkedőt és 8 ereszkedőt tartalmazó túraútvonal a Vadász utca végéből indult, érintette a Kölcze-pusztát, a Marinka-pusztát. A Kölcze-pusztán záródott a 8-as egyik hurka, majd a Szemerja-patak völgyén keresztül érkeztek vissza a Vadász utcai kiindulópontra. A déli kétórás pihenőidő alkalmat adott a sütögetésre, a gyermekeknek fáramászásra, focizásra, házépítésre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások