Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rágyújtották a konténert

Rágyújtották a konténert Kovászna megye

Felgyújtották a konténerből kialakított szükséglakását Eotvos Cionca Miklósnak. Az idős cigány férfi nem volt bent, így személyi sérülés nem történt, a kár sem nagyon jelentős, ám a férfinak nincs, ahol laknia, jelenleg testvérénél, egy pajtában húzza meg magát. A közösség azt mondja: összefognak, hogy házat építsenek az öregnek, de valamennyi anyagi segítséget szívesen vennének.

Az idős férfinak egykor munkakönyves állása volt a gépgyárban (IMASA), azt követően dolgozott a vízműveknél, a helyi tanácsnál és a bútorgyárban is. A konténer még tavasszal gyúlt meg. Azt mondja: nem merül fel, hogy ő okozta volna a tüzet, hisz éppen gyufáért lépett ki, hogy begyújtson, s mire hazaért, lángokban állt a konténer. Nem vádol senkit, de úgy gondolja: „suhancok” gyújthatták fel a lakásául szolgáló fémdobozt. Úgy véli: nem kellett kívülről dolgozni ezen, hisz olyan ajtaja volt annak, hogy „azt még a szél es kinyitotta”.

Senki sem buta, hogy elárulja

– Ezt nem lehet kijavítani, azóta a pléheket is leszerelték róla – mutatja a valóban nagyon rossz állapotban lévő konténert, amin – ennyi idő után – nem könnyű megállapítani, hogy a tűz tett-e nagyobb kárt benne, vagy azok, akik utólag szétfeszegették. Mint fogalmaz, „hallgatérozott mindenfelé”, hogy kiderítse, hogy ki gyújthatta fel a konténert, de „senki sem olyan buta, hogy elárulja magát”.

A szerencsétlenül járt férfi bevezetett mostani „lakásába” is, egy háromszor három méteres, valószínűleg pajtának épült faépítménybe, amelyben egy ágy és egy kályha teszi ki a döngöltföld-alapú helyiség berendezését.

Testvére véleménye szerint az a gond, hogy a fiatalok „egyáltalán sem tisztelik az időseket”, gúnyolódtak bátyjával, bosszantották, dobálták a konténert, zörgették az ablakát, ugrándoztak a fémház tetején.
Az önkormányzatnak Péter Szabolcs, a Sepsi GAL Egyesület munkatársa jelezte, hogy mi történt. Az őrkői romák integrálására pályázatot nyert szervezetre tulajdonképpen nem tartozik ez a probléma, de megpróbált az önkormányzaton keresztül segíteni.

Hirdetés
Hirdetés

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester megkeresésünkre elmondta: nem annyira azzal van a gond, hogy valamennyi kár keletkezett, hisz az évekkel ezelőtt kihelyezett konténerek nagyrészt amortizálódtak, hanem az, hogy nem tudják megoldani az öreg problémáját: szükséglakásuk nincs, a szociális lakásokhoz csak hosszas procedúra után lehet hozzájutni, a már most is hosszú várakozási listáról nem is beszélve.

„Mi odaállunk, és felépítjük a szobát”

Az Őrkőn megoldásként azt látják, hogy testvére háza mellé, a Bálint-telek nevű helyre építenének egy szobát. Ehhez, az Őrkőn szervezett közadakozásból már beszereztek három raklap téglát, de nyilván ennél többre van szükség.

– Kellene még legalább egy ennyi tégla, vagy tizenöt zsák cement, egy szekérnyi fa, néhány lemez gipszkarton és pléh a fedéshez. Mi, a magunk részéről odaállunk, dolgozunk, és felépítjük a szobát, hisz én értek a kőművességhez, a szociális munkások pedig a segédek lennének – vázolja a lehetőségeket Ruzsa Pál, az Amenkha Egyesület vezetője.

A közösség úgy döntött, hogy újabb gyűjtést indít a telepen, hogy építőanyagot vásároljanak, mert „nem szeretnének kéregetni”, de arra számítanak, hogy jó szándékú vállalkozók vagy egyszerű polgárok „felpótolják” majd a hiányzó összeget. Kapcsolattartónak Dima Györgyöt nevezték ki, de rendelkezésre áll Szabó Attila, a Sepsi Rádió Szociális háló című műsorának szerkesztője is, aki több programot is futtat az őrkői romák megsegítésére.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások