Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Rabruhában” szaladt

Juhos Gábor magyarországi maratonfutó pénteken ismét lefutotta a Kökös–Bereck közti 56 kilométeres távot. Idén kettős céllal tette ezt meg: az önrendelkezés mellett Beke István és Szőcs Zoltán esetére is ismételten fel akarta hívni a figyelmet, ezért is szaladt csíkos, rabruhára emlékeztető öltözékben.

A hivatásos maratonfutót a kézdivásárhelyi Vass Imre és a berecki Kovács Botond követte végig a távon gépkocsival, ezúttal a sportembert a kutyája is elkísérte.

Hirdetés
Hirdetés

Kézdivásárhelyre három óra körül, némi csúszással ért be a futó, aki az előző évekhez hasonlóan először a református templomnál tartott pihenőt, ahol Beder Imre kézdivásárhelyi református tiszteletes, Bardócz Csaba ikafalvi lelkipásztor, Szigethi Kálmán helyi tanácsos és Kocsis Zoltán, a városháza sportirodájának a vezetője fogadta. Juhos Gábor megtekintette a torony tövében általa hat évvel ezelőtt elültetett fenyőfát, majd elmondta: azzal, hogy rabruhában szaladt, remélhetőleg egy kis erőt ad az igazságtalanul bebörtönzött kézdivásárhelyieknek, akik, „mindannyiunkért raboskodnak”.

– Ez nem egy hagyományos futómez, elkértem Beke és Szőcs rabszámait, az is szerepel rajta. Arra kérem Istent, hogy világosítsa meg a döntéshozók elméjét, hogy egy ember a másiknak ne okozzon ilyen szenvedést: az édesapa nem láthatja a gyerekét azért, mert a dölyfös hatalom úgy gondolta, példát kell statuálni: helyettük lehetne bárki a börtönben, de ők voltak azok a halak, akik épp arra jártak, és a hatalom őket fogta ki – mondta Juhos Gábor, aki találkozott Beke Ernővel, István édesapjával is.
A maratonista ezt követően tiszteletkört tett a főtéren, majd továbbszaladt Bereck irányába.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás