Felhívás!

Pénzt kérnek korszerűsítésre

Pénzt kérnek korszerűsítésre Kovászna megye

A baróti tanács csütörtöki, rendkívüli pótülésén tárgyalta annak, a még 2007-es projektnek a részleteit, mely akkor a város víz- és szennyvízhálózatának felújítása végett született.

A 2007-ben kezdődött pályázatot a Környezetvédelmi Alap finanszírozta, 2013-tól pedig átvette a Fejlesztési Minisztérium a Helyi Fejlesztések Program keretében – tudtuk meg Benedek-Huszár János polgármestertől. A minisztérium közölte, a be nem fejezett beruházásokra most költségvetés-kiegészítést kérhet a város, amit meg is tett a tanácsosok jóváhagyásával.
Barót elöljárója leszögezte, hogy a városnak a Termoconfort brassói céggel kötött szerződéséből már csak a tisztítóállomás korszerűsítése van elmaradva.

„A város szennyvíztisztítójánál 2007-ben csak két tisztítási lépcsőt kellett megvalósítani, a fizikai és a biológiai tisztítást, de az EU-ba lépés után a harmadik, a kémiai tisztítás lépcsőjét is be kellett iktatni. Ezért a vízügytől újabb jóváhagyást kellett kérni. Már csak ez hiányzik a projektből, hogy a harmadik lépcső beépítésével retechnológizáljuk az állomást, ami 1.074.000 lejbe kerül” – hangoztatta Benedek- Huszár János. Hozzáfűzte, a rendszerbe számos környező falu szennyvizét is bekötnék, például Miklósvár, Köpec, Bodos és Bibarcfalva szennyvizét, de akár Bacon községét is.

– Jelenleg folyik a tervezése a megyei tanács által irányított POIM-os projektnek, mely által Miklósvár, Köpec, Bodos és Bibarcfalva vízellátása megvalósulna, de ez csak a vízről szól. A vízvezeték mellé mi kell lefektessük a szennyvízhálózat csöveit. Tehát kérjük, hogy a szennyvízhálózatot bővíthessük ki végig a Kossuth utcán, a város felső végéig, onnantól Bibarcfalváig egy nyomócsővel, aztán Bibarcfalván hosszan, a főút alatt vezetnénk, ugyanakkor Bacon község szennyvízét is be tudnánk kötni a hálózatunkba Bibarcfalva felső végében, hiszen annak az alsó kibocsátó csöve a bodosi bányahídig le van vezetve – vázolta a polgármester az elképzeléseket.

A projekt összértéke 19,6 millió lej volt, most 28,3 millió lejre bővülne, amennyiben a Fejlesztési Minisztérium is rábólint a baróti elképzelésekre.
Végül a polgármester még megjegyezte, hogy bár 2007-ben még 15%-os önrészről beszéltek, ami majdnem 3 millió lej lett volna, ám jelenleg az csak 404 ezer lej. Így kérte a tanácsosoktól a szennyvízvezetéssel kapcsolatos tervek jóváhagyását, amibe azok bele is egyeztek.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások