Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Országelsők vagyunk komposztálásban

Országelsők vagyunk komposztálásban Kovászna megye

Január elsejétől érvénybe lépett a komposzttörvény, amely alapján már büntethetők azok a magánszemélyek, akik saját háztartásukban nem gyűjtik külön a lebomló hulladékot, s nyilván az önkormányzatok is kötelesek annak közösségi begyűjtését megoldani.

Hirdetés
Hirdetés

Ennek kapcsán a lécfalvi hulladékfeldolgozóban tartott sajtótájékoztatót Tamás Sándor megyetanácselnök, Ambrus József, a hulladékgazdálkodási egyesület igazgatója, valamint Máthé László, a TEGA Rt. és Siklódi Loránd, az Eco-Bihor lécfalvi munkapontjának igazgatója.

Messze megelőzve a kötelezővé tételt, nálunk a megyében már 2017-től külön gyűjtik a komposztálható hulladékot, talán ennek is köszönhető, hogy országelsők vagyunk ebben is, a szelektív hulladék arányá­ban is az összmennyiséghez képest. 2018-as adatok alapján abban az évben 4150 tonna komposzt lett, 2019-ben 6100, míg 2020-ban 6750 tonna. Ez 2019-ben 47%-os növekedést jelent, tavaly pedig 10%-kal nőtt a komposztálható mennyiség. A szelektíven gyűjtött egyéb hulladékból 2018-ban 4300 tonna gyűlt, 2019-ben 6370, 2020-ban 7350 tonna, ami azt jelenti, hogy ennyivel csökkent a lerakóban a hulladékmennyiség, következtetésképpen azért kevesebbet kell fizetni.

Ez nagyon szép eredmény, annál is inkább, mert az ország több mint felében gyakorlatilag egyáltalán nem működik a szelektív hulladékfeldolgozás. Viszont nálunk mégis működik, s ez megmutatja az integrált hulladékgazdálkodási rendszer értelmét – részletezte Ambrus József, hiszen a megyei tanács biztosítja az infrastruktúrát, a TEGA gyűjti külön szemét különböző nemeit, az ECO-Bihor pedig feldolgozza, mindegyik működéséhez kell a többi tényező munkája. Nagyon kézzelfogható módon ennek azért is örülhet a lakosság, mert e nélkül a jelenlegi 10 lejes szemételszállítási tarifa helyett 17 lejt kellene fizetnie.

Igaz, hogy az új törvény szerint pontosan tudni kell, milyen a komposzt összetétele, első lépésben azonban az lenne a fontos, hogy a városi lakosok ne zacskókban hordják a lebomló hulladékot a kukákba, mert ezzel nagyon megnehezítik a hasznosítását, de ha nagyon ragaszkodnának ehhez, akkor legalább lebomló zacskókban tegyék – kérte nyomatékosan Ambrus József.

A falun lakóknak uniós és hazai irányelv szerint is saját házuk tájékán kell komposztálni a hulladékot, nem is lenne logikus (bár kérésre megoldható), hogy azt még elszállítsák a feldolgozóba. Itt jegyezzük meg, minden növényi eredetű hulladék komposztálható, a krumplihéjtól elkezdve a kenyérhéjig, a fű- és ágnyesedéktől a hamuig vagy fűrészporig. Nem való oda a főzőolaj, a húsevő állatok ürüléke.

Ahhoz, hogy a zöldhulladékból humusz legyen, azon még sokat kell dolgozni, és több mindent kell hozzátenni, értékesíteni pedig elsősorban komposztként érdemes, taglalta Siklódi Loránd. Tavaly 1000 tonnát adtak el ilyen formában, a Sepsi OSK stadionjaiba, a két edzőpályára és a most épülő új stadionba is nagy mennyiségű komposztföld került. A jó minőségű virágföldnek is van keletje, de azt még zacskózni kell, további 600 tonnát értékesítettek így (100 ezer zacskóban). 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás