Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

RÖVIDEN Kovászna megye

Kölcsönkérték, összetörték

Tegnap az egyes számú ipari park szomszédságában a kézdivásárhelyi városháza tulajdonában lévő egyik Duster márkájú gépkocsi részben megrongálódott, miután a vonat elütötte. A részletek nem ismertek, de a fotók alapján a jármű kihajthatott a motorvonat elé, amelynek szerencsére ott (tegyük hozzá: másutt se) nincs nagy sebessége. A városházán közölték: az autót az egyik helyi rendőr vezette, a gépkocsit valamilyen ok miatt kölcsönkérték. A Dusternek különösebben nagy baja nem lett, a városháza haszonjárműve vontatta el, szemtanúk szerint az anyósülés felőli oldala rongálódott meg. A helyzet pikantériáját a sofőr kiléte kínálja, így a tegnapi napra az internet népének megadatott, amin „szórakozzon”. (bartos) 
Fotó: Cseh Zoltán

Felszentelnék a templomot

Marti István dálnoki polgármester örömmel újságolta lapunknak, hogy a régóta épülő katolikus kápolnában, amelynek alapkövét 2008-ban rakták le, karácsonykor már szentmisét tartottak. „Kedves Tibor beszolgáló római katolikus plébános már karácsonyi misét is tartott az új istenházában a falu szórványkatolikusainak. Még a külső vakolás és a templom környékének területrendezése van hátra, a templomszentelés szeptember 7-re van időzítve”. Részletek a Dálnoki Körképben. (daczó) 

Van miccs és kürtőskalács

A kovásznai készenléti bizottság határozattervezete szerint a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében egy ideje nem lehetett meleg ételt előállítani, árusítani és fogyasztani a szombati piacon, azonban Gyerő József polgármester javaslatára ezt eltörölték. Ily módon mostantól újra kapható miccs és kürtőskalács. „A fertőzés terjedésének megelőzése érdekében foganatosított általános szabályok betartása (arcmaszk viselése, fizikai távolságtartás, a torlódás elkerülése, kézmosás és fertőtlenítés) továbbra is kötelező” – írja Facebook-bejegyzésében az elöljáró. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások