Önleleplezés

A politikai kommunikáció alapjáraton úgy viszonyul a valósághoz, mint egy fősodratú étterem libamájpástétoma a libamájhoz: van benne libamáj is. Kicsit cinikusabban: a politikusi szöveg nyomokban tartalmazhat valóságelemeket. Ettől még tagadhatatlan, hogy ritka esetekben a politikusi nyilatkozatok fedhetik egy az egyben a valóságot. Mikor Szijjártó Péter leszögezi, hogy a magyarországi demokrácia állapotával foglalkozó, jogi diploma nélküli, zöldpárti s persze az illegális bevándorlást támogató politikus, Judith Sargentini által összeállított „jelentés” a migránspárti erők támadása Magyarország ellen, akkor ez egy korrekt ténymegállapítás.
A jelentés hazugságainak cáfolata olvasható a nemzeti oldal honlapjain, itt és most nincs tér e kérdéskör kifejtésére. Inkább arra irányítanám rá a figyelmet, hogy micsoda abszurdum, hogy a nyilvánvalóan nem tökéletes magyar demokrácia állapotával olyan országok foglalkoznak, ahol évek óta lábbal tiporják a demokráciát és a szabadságjogokat. Az unió meghatározó államaiban, elsősorban Németországban az emberek rettegnek kifejezni véleményüket az iszlám térfoglalásról, a migránsbűnözésről vagy a feketeafrikai jövevényekről, mert eltávolíthatják őket a munkahelyükről, rosszabb esetben akár börtönbe is kerülhetnek. Ilyen országok politikusai akarnak ítélkezni többek között a ténylegesen sokszínű és szabad magyar sajtó felett?
Mindeközben a demokrácia és a véleménynyilvánítási szabadság nagyobb dicsőségére Orbán Viktornak a jelentés tárgyalásakor nem biztosítanak – mint eddig – húsz percet a vita előtt és húszat utána, hanem hét percben fejtheti csak ki álláspontját, a vita elején. Önleleplező ez a gesztus, egyértelműen tanúskodik arról, hogy tartanak Orbán Viktortól, s legszívesebben szót sem adnának neki. Viszont, amint a pesti­srácok nevű nemzeti portál új­ság­írója is rámutatott, Orbán Viktor mondott már egy ízben, 1989. június 16-án egy emlékezetes beszédet, mely túlzás nélkül nevezhető történelmi jelentőségűnek, mint ahogy a szóban forgó beszéd is annak ígérkezik.
Akár megszavazzák végül a jelentést, akár nem, teljesen világos, hogy az nem a magyar közállapotokról szól, hanem a legfőbb európai frontvonalról, mely az illegális migrációt támogató és azt ellenző erők között húzódik.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 12., 0:21
    ÉRTÉKELÉS: -9

    “Orbán Viktor mondott már egy ízben, 1989. június 16-án egy emlékezetes beszédet”
    89-ben a FIDESZ-t úgy hívták, hogy FIDESZ Liberális Párt – O.V. pedig egy meggyözödéses “libsi” volt.
    Ma pedig egy megyözödéses “ilibsi”.
    Mi lesz a következö irányvonal?

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 12., 19:23
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Már megint az ohbányvihtó!Csak egy kis kiigazítás.1989-ben az a liberalizmus nem EZ az ULTRALIBERALIZMUS volt!Utalok itt az ideológiára ,nem az akkori SZDSZ politikusaira-Pethő I,Bauer Körmösfia Tamás,a mi ?TGM anarchista minden volt már azelőtt,Kuncze humorista epigon ,Demszky G. és Magyar B. roncsemberek akik jakobinus módra viselkedtek ,kirekesztettek mindenkit,akik nem űvöltöttek velük,lefeküdtek a volt komcsikkal .Ők elárultak mindent ,ami az eredeti liberalizmushoz tartozott,tombolt az egoizmus,a ‘csak én számítok’,mindig nekem van igazam.MI liberálisok kezdte mondókáját Fodor G,ahogy a római császárok …Én, a császár…Na ezt kell érteni az ilibsi szó alatt- ULTRALIBERÁLIS! Most már érted Okoska?

    • User
      Dátum: 2018. szeptember 12., 23:32
      ÉRTÉKELÉS: 3

      A 19:23-as hozzászólásomhoz akik nem értenek egyet legyenek szívesek a liberális demokrácia nevében ,hogy indokolják is meg MI NEM IGAZ AMIT ÍRTAM!Hát persze,ha lehetne ,a mínuszokkal a nyaktiló alá küldenének jó jakobinus-ultraliberális módra!