Felhívás!

Oltáskampány a tanügyben

Bár korábban Kovászna megye közel 2700 pedagógusának mintegy harmada iratkozott fel oltásra, a számukra kijelölt február 25. és március 1. közti periódusban csak 240-en oltatják magukat, igaz, több mint 300 pedagógus már korábban élt az immunizálási lehetőséggel.

Valójában az iskolák teljes személyzete, az adminisztratív személyzetet is beleértve előnyt élvez a második oltási szakaszban, de úgy tűnik, sokan a feliratkozottak közül is meggondolják magukat, vagy kivárnak. Ennek több oka is lehet, köztük akár az is, hogy időközben megbetegednek, vagy más körülmény miatt alkalmatlan az oltási időpont. A tanügyiek oltottságáról pontos számot jövő hét elején lehet tudni, miután lezárult a számukra oltás céljából kijelölt időintervallum, ami megyénkben a helyi matematika szerint tulajdonképpen négy napot jelentene (febr. 25–28).

Ebben a periódusban az 55 év alattiak az Astra Zeneca oltást kapják meg, ez azért van így, mert ezt a vakcinát a gyártó még az 55 év feletti korcsoportban nem tesztelte olyan nagyszámú mintán, hogy egyértelműen kijelenthető legyen, számukra ez hatásos és ajánlott – mondta lapunknak Ágoston László, a Kovászna megyei közegészségügy igazgatója. Az AstraZenecával Baróton, Kovásznán és Bo-dzafordulón helyben is beoltathatják magukat a tanügyiek a jelzett korosztályból, de mától Szentgyörgyön a strand épületében is oltanak ezzel a vakcinával, ide jöhetnek a kézdiek is.

Az 55 év fölöttiek a Pfizer-BioNtech Covid–19 elleni oltóanyagát kapják meg, ezt csak az erre kijelölt szentgyörgyi Dália utcai utcai oltóközpontban lehet beadatni, ide jönnek a barótiak és bodzafordulói pedagógusok is, a kézdi és a kovásznai tanügyi alkalmazottak Kovásznán kaphatják meg a védőoltást. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. február 25., 17:23
    ÉRTÉKELÉS: 0

    De mi a helyzet a 80 éven felüliekkel, akik még mindig várnak a sorukra? Nem kellett volna először befejezni az egyes fázisban levők oltását, akik a legveszélyeztetettebbek, utána kezdeni a második fázist? Majd kezdik a III. fázist, de a 80 éven felüli regisztráltak még mindig nem kerültek sorra.