A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Olasztelek ünnepe

Olasztelek ünnepe Kovászna megye

A hétvégén tartják Olaszteleken a 2018-as falutalálkozót, vagyis azt a háromnapos ünnepségsorozatot, ami itt a falunapokat helyettesíti.

Ma, pénteken este 8 órától a gyülekezeti közösségi házban előbb Vörös T. Balázs mutatja be a nemrég lezajlott olaszteleki Noise alkotótáborban készült pillanatképeit, aztán Barthalis Szabolcs tart vetített képes élménybeszámolót a Fuerteventura szigetről. Szombaton 10 órától az ácsi Bakancsos Klub tagjainak segítségével a játszótéren szabadtéri játékok kezdődnek, este 8 órától, ugyancsak a gyülekezeti házban dr. Pásztori Kupán István lelkipásztor tart előadást A 450 éves tordai vallásbéke üzenete címmel. Ezután a művelődési házban táncest kezdődik.
Vasárnap 9 órakor az iskolánál az 50 évesek kortárstalálkozója veszi kezdetét, aztán ünnepi istentiszteletet tartanak, melyen igét hirdet dr. Pásztori Kupán István. A gyülekezeti közösségi ház 13 órától kiállításoknak ad otthont (kiállítók: Rácz Mária, a Bene manufaktúra, valamint Rancz Loránd) minekutána szeretetvendégséggel zárul a délelőtti program. Vasárnap délután 3 órára a futballpályára hívják az ünnepelni, szórakozni vágyókat, lesznek szabadtéri játékok, focimeccs, kerékpárverseny, majd a nap tábortűzzel, nótázással zárul. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.