Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Okoskarkötőket kaphatnak az idősek

Okoskarkötőket kaphatnak az idősek Kovászna megye

Pánikgombos karkötőkkel látja el a Román Posta az egyedül élő, idős személyeket, egy piros gomb megnyomásával lehet jelezni a 112-es központnak, ha gond adódik. A projekt már korábban megszületett civil szervezetek által, most kiterjesztenék az egész országra, amennyiben igény van rá.

Hirdetés
Hirdetés

Ezáltal követnék az idős, egyedül, elszigetelten élő személyeket, és bár a projektet már korábban elindították, most a Román Posta révén kiterjesztenék az egész országra. Először hét évvel ezelőtt a fővárosban próbálták ki, később Brassó megyében is átvették a szolgáltatást, most az egész országban bevezetnék a karkötőket, amiket a Román Posta kézbesít.

Szintén a postások fogják megmutatni az időseknek, hogy miként lehet összekapcsolni a karkötőt a mobiltelefonnal, és mit kell csinálni vészhelyzet esetén. A gomb megnyomása után a diszpécser szolgálat jelzést kap a karkötőről, megkapják az adott személy helyadatait, de összekapcsolnák a rendszert az orvosi adatbázissal is, így kiderül, milyen kórelőzménye van a hívó félnek. Minden esetben körültekintő segítséget nyújtanak, mentőt vagy orvost küldenek, értesítik a családot.

Azt, hogy kik kapnak karkötőt, a Román Posta és a helyi civil szervezetek állítják össze – tudtuk meg a Román Posta Kommunikációs Osztályától. Mint írták, ahhoz, hogy mindenhová eljussanak, igénylést kell leadni, ezután kötnek szerződést és küldik el a pánikgombos karkötőket. Kovászna megyéből még egyelőre nem érkezett kérés – írták. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. október 6., 2:48
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Hat a roman posta mi alapjan tudja eldonteni hogy ki erdemli meg a karkotot? Nem az o feladata lenne mert nincs szakmai ralatasa. Nem tudom hogy lesz kapacitas minden gombnyomasra kikuldeni embereket ismerve az idoseket naponta veletlenul hanyan fogjak megnyomni vagy piti dolgokert fogjak nyomogatni mert egyedul vannak es unatkoznak vagy mert elfogy a cigi. Fontos orvosolni mert ezek is eletbevago problemak.

    • User
      Dátum: 2022. október 6., 10:50
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Olvasni és értelmezni tudni kell. „Azt, hogy kik kapnak karkötőt, a Román Posta és a helyi civil szervezetek állítják össze ” Nagy valószínűséggel azok a civilek, akik eddig is az öregekkel foglalkoztak. Pl. a lenézett Diakónia, mely már most működtet pánikgombos szolgáltatást.

      • User
        Dátum: 2022. október 6., 12:55
        ÉRTÉKELÉS: 3

        Remelem a roman posta rolad is gondoskodik mert neked is elkell egy olyan piros gomb de tobb is azt mar megertettem. A posta csak csomag es levelkezbesitessel foglalkozik az o feladata egyaltalan nem az hogy a listat osszeallitsa es eldontse a jogosultakrol. Azt a listat aki megerdemli azt csak mondjuk a civil szervezetek dontik el. A posta csak kezbesit. Nem a nyul viszi a puskat. Vagy a fa vagja ki az erdeszt? Sokan mar az ovodaban rosszul fogtak fel a mesek tanulsagat ezert ilyenek felnott korban is ne csodalkozzunk.

  • User
    Dátum: 2022. október 6., 15:11
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Személyi jogok? Mert ez egy listázás, mégha a jószándék leple alatt is történik… Mi köze a Román Postának az öregekhez? Aggódnak az egészségükért? Ugyan már… Pénzért mindent! De mi a mögöttes szándék? Mert az utóbbi években sok viszonylag egészséges idős ember halt bele,, bizonyos törődésekbe”! Hiszékeny, naiv öregek, akik hitték, hogy bizonyos intézmények értük vannak!