Felhívás!

Nyitva volt a zöldségpiac, de alig volt vásárló

Nyitva volt a zöldségpiac, de alig volt vásárló Kovászna megye

Baróton nem zárták be a szokásos szerdai zöldségpiacot, ezen a héten is nyitva tartott, igaz, hogy a szokásosnál sokkal soványabb volt a kínálat, vásárló is alig akadt.

A kínálat szezonális zöldségekből állt javarészt, de a tejtermékeket árusító helyi termelők is jelen voltak, akik maguk is megerősítették, hogy a korlátozások bevezetése óta sokkal nehezebb túladniuk termékeiken, ám ez a jelenség nemcsak a baróti piacra, de más városok piacaira is érvényes – mondták azok, akik máshova is járnak piacozni. Krumplit többen is kínáltak eladásra, kilónként 2,50 lejért.

Mint lapunkból is értesülhettek, Adrian Oros mezőgazdasági miniszter arról számolt be, hogy a kormány nem a zöldségpiacok bezárására, hanem épp ellenkezőleg, arra akarja kötelezni a helyi hatóságokat, hogy tartsák nyitva ezeket, azért, hogy a kistermelők tudják eladni szezonális termékeiket. „Ha a 10 négyzetméteres sarki boltok nyitva maradtak, a zöldségpiacok bezárásának sem látom értelmét” – fogalmazott a miniszter.

Baróton egyébként az elmúlt években megszervezett és bejáratott húsvéti vásárok is kedveztek a kistermelőknek, most értelemszerűen arról is le kellett mondani.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.