Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Novemberre napolták

Novemberre napolták Kovászna megye

A kézdivásárhelyi kirakodóvásár mellett – amit februárban és márciusban a sertéspestisjárvány miatt fújt le a megyei állategészségügyi igazgatóság – el kellett napolni a bálványosi, nemzetközi disznótoros fesztivált is.

Hirdetés
Hirdetés

Daragus Attila, Torja polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság átiratban értesítette őket a karanténról, amit azért rendeltek el, mert Háromszéken is megjelent az afrikai sertéspestis. Mivel a megyében érvényben levő, 45 napos karanténba beleesett volna a gasztronómiai rendezvény is, amelyet március első felében tartottak volna, így kénytelenek voltak elnapolni azt, hiszen annak a főszereplői a sertések. A szervezők már értesítették a benevezett 15 csapatot – bel- és külföldieket – a kényszerintézkedésről.

Az elöljáró rámutatott, biztonsági megfontolásból úgy döntöttek, hogy a tizennegyedik nemzetközi disznótoros fesztivált november egyik hétvégéjén, vélhetően a hónap végén tartják, de a pontos dátum egyelőre nincs leszögezve.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 7., 9:48
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Doktor Turizmusnak ,alias Dr.Bollernek legalabb most ez az ido alatt,lessz ideje a valodi turizmussal foglalkozni es e teren fejleszteni onmagat,mert a disznovagas es disznotorozas az nem turizmus !

  • User
    Dátum: 2019. február 7., 11:33
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Nem artana a falura is egy kicsit tenne valamit mert nehny viragagyason kivul semmi sem latszik! Az utcak katasztrofalisok, kozvilagitas mindjart nincsen mert minden hatodik poznan van egy halvany sporlos villanyego, a gazrol ne is besszelyunk !! Rengeteg nep kifizette a focsatornat es az meg nem ert le a faluvegere, es mar szedik ki a regi vezetekeket mert mar rozsdasok!!! Szoval nincsen a falunak gazdaja es … nem is lesz amig a mernok doktor lesz a polgarmester!

  • User
    Dátum: 2019. február 7., 19:26
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Amit nagyon nem ertek hogy milyen bajuk van a sertesekkel amikor nincs is bajuk? Ezzel csak azt akarjak elerni hogy a gazdag ne tartsanak disznot otthon hanem vegyek a marketekbol

  • User
    Dátum: 2019. február 11., 8:11
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Mondtam en mar hogy a ”Kirakodovasar” 3-4 jol tejelo „meszarosrol” szoll akik meregdragan aruljak portekajukat,a tobbi arus csak statiszta…Most mar nelkuluk meg sem rendezik a vasart? Mi koze a sertepestisnek a murokhoz,a szappanhoz,a mezeskalacshoz,kurtoshoz es meg sorolhatnam….Ejnyebejne:))

  • User
    Dátum: 2019. február 11., 11:31
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Az utolso kommentelonek nagyon is igaza van,mert ez a vasar valoban arrol szol,hogy 3-4 termelo,meregdragan eladja portekait (ami semmivel nem jobb mint a bolti),mig a tobbi csak puder,paravan! Egyebkent Ilfov megye es Bukarest kornyeke is tele van afrikai sertespestissel +influenzaval es meg valami radioaktiv szennyezodessel is,amit a Bukarest melletti Glina szemetdombon fedeztek fol,de ennek ellenere itt megtartottak a hetvegen,a hetvegi vasart. A vasar tele volt disznohusbol eloallitott termekekkel ! Ugy latszik,hogy rajuk nem ugyanazok a torvenyek vonatkoznak ! Es azt is nezzetek meg,ha Glina felol mentek be bukarestbe,hogy hany diszot tartanak,melyek a szemetdombon semmi gond nelkul lakmaroznak, a tilalom ellenere !