Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Semmibe veszik őket

Alulfinanszírozott a háziorvosi rendszer, ezért elégedetlenek az egészségügyi alaphálózat orvosai. A súlyos orvoshiány mellett ez is megnehezíti munkájukat.

A Háziorvosok Országos Szövetsége elégedetlen az idénre előirányzott pénzek mértékével, amit a költségvetés-tervezetben az egészségügyi alaphálózat működtetésére szán a szaktárca. Annak ellenére, hogy a finanszírozás hat százalékkal magasabb, mint tavaly volt, ez csak az infláció által történő áremelkedések lefedésére elegendő – írták közleményükben. Az országos szervezet orvosai azt is közölték: tavaly 17 százalékkal nőtt a háziorvosi rendelők fenntartására szánt pénzalap, miközben a kórházi intézmények, illetve az ott dolgozók fizetésére szánt finanszírozás 100 százalékkal emelkedett tavalyelőtthöz képest.

A negatív megkülönböztetéssel egyetértenek a háromszéki háziorvosok is, akik szintén számítottak arra, hogy idén megoldja a kormány ezt az egyenlőtlenséget.

Hirdetés
Hirdetés

Dr. Șereș Lucia gyermekorvos, a Kovászna Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke lapunknak elmondta: valóban ők kapják a legkevesebb pénzt, és most már semmivel sem próbálkoznak, ugyanis falakba ütköznek, nem veszik őket figyelembe. Hozzátette: talán, amikor nem lesz már háziorvos a rendszerben, az országban, akkor felébrednek, de már késő lesz. Mint mondta, jelenleg Kovászna megyében óriási az orvoshiány, főleg, ami az alapellátást illeti, olyan falvak is vannak, ahol évek óta nincs háziorvosi rendelés.

Kovászna megyében az egészségügyi alapellátást 98 orvos biztosítja, ebből 55 városon és 43 falun. A következő években újabb falvak maradhatnak alapellátás nélkül, ennek oka a háziorvosok magas átlagéletkora, mivel a nyugdíjba vonuló orvosok nincs, akinek átadják a pacientúrát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük