Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nincsenek „piros pöttyös” tanépületek Kovászna megyében

Nincsenek „piros pöttyös” tanépületek Kovászna megyében Kovászna megye

Múlt szerdán a kormány arra utasította a tanfelügyelőségeket, hogy frissítsék a földrengés által veszélyeztetett iskolákra vonatkozó adatokat, határidőnek a vakáció előtti pénteket adva meg. Arra voltunk kíváncsiak, egy földrengés esetén Kovászna megyében mennyire vannak biztonságban az iskolaépületekben az oda járó gyerekek.

 

Mild Zoltán, a Kovászna megyei építkezési felügyelőség vezetője korábban a sajtónak azt nyilatkozta, hogy bár törvény kötelezi az önkormányzatokat és az 1984 előtt épült ingatlanok tulajdonosait a földrengésveszélyes épületek nyilvántartására, az általa vezetett intézmény eddig nem kapott adatokat fokozottan veszélyes, vagyis egyes, valamint kettes fokozatú épületekről.

Mivel a múlt héten a tanügyminisztérium arra utasította a tanfelügyelőségeket, hogy péntekig frissítsék az iskolaépületek statikai állapotára vonatkozó adatbázisukat, így ennek tükrében friss adatokat kaptunk Kovászna megyére vonatkozóan.

Hirdetés
Hirdetés

„Nincsenek olyan iskolaépületeink, amelyeknél fennáll annak veszélye, hogy a diákjainkra omoljon. Földrengés esetén a diákok nincsenek veszélyben” – tisztázta rögtön az elején Luminița Bobeși főtanfelügyelő-helyettestől. – „Ahol gondok voltak az épületekkel, többnyire vidéken fordult elő ilyen eset, mert az ingatlan nagyon régi volt, ott a diákokat új helyiségekbe költöztették, felújították az épületeket, ezekről a helyi önkormányzatok gondoskodtak.

Földrengés esetén fokozottan veszélyeztetett iskolaépület nincs Kovászna megyében, viszont 22 olyan épületet – nem iskolát! – tartanak nyilván, amelyeknek kettes fokozatú a veszélyességi besorolása, 61 épület hármas, 14 pedig négyes besorolást kapott.

Megyeszerte 464 ingatlan található, amely különféle iskolákhoz, óvodákhoz tartozik, tornatermeket, bentlakásokat is beleértve, de a tanintézmények száma 83.

„367 épület nem sorolható be egyetlen veszélyességi kategóriába sem, amúgy az erre vonatkozó felméréseket többnyire akkor végzik el, amikor az épület rehabilitációjára kerül sor, vagy ha kéri a tulajdonos, vagyis a helyi önkormányzat, amely finanszírozója is ennek a felmérésnek” – tisztázta Luminița Bobeși.

A már említett 22 épület esetében sem kell pánikba esni, ezek többnyire olyan ingatlanok, amelyek vagy nincsenek használatban, vagy részben fel vannak már újítva, de a munkálat még nincs befejezve (10 ilyen eset van), illetve kettőt idén kezdenek el.

Azt hogy hol található pontosan a szóban forgó 22 ingatlan, egyelőre nem bocsátott a rendelkezésünkre a tanfelügyelőség, arra hivatkozva, hogy egyszer fel kell töltsék a központi rendszerbe, és amint a minisztériumtól zöld utat kapnak rá, azonnal közzé teszik.

Fotó: RMDSZ

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. február 22., 10:03
    ÉRTÉKELÉS: 5

    És a mondókájukat írásba is adják?! Kézdin a Gámok még amennyire új és biztonságos, a többit a magyar királyok idejében építették!🤣😂😎

  • User
    Dátum: 2023. február 22., 14:23
    ÉRTÉKELÉS: 2

    „Nincsenek olyan iskolaépületeink, amelyeknél fennáll annak veszélye, hogy a diákjainkra omoljon.” -ezt olvasva most ez jut eszembe……a legfőbb erényem a szerénység. Valamivel helyesebben fogalmazva így szólna x,x erősègű földrengésig az épületek biztonságosak, azon felül kisebb-nagyobb károk várhatóak. Szerencsére az iskolák általában 1-2 emeletesek és így egy katasztrófa esetén a mentőcsopotoknak kevesebb törmeléket kell eltávolítsanak.

  • User
    Dátum: 2023. február 22., 17:53
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Hát a szerénységgel kapcsolatosan az így hangzott el… , szerénység, ne tömjénezze magát. Szerénység!Ha én valamit szeretek magamban,az a szerénység. (Bástya elvtárs Virág el társnak).

  • User
    Dátum: 2023. február 23., 11:28
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Talán megbeszélték az Istennel? Hogy lehet ilyesmit állítani? Ha nagy és hosszú rengés lesz közel a felszínhez sokan fognak veszélyes helyzetben lenni nem beszélve a panikrol és a felkészületlensegrol