Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nincs, aki dolgozzon

Nincs, aki dolgozzon Kovászna megye

Tegnap kora délután tartotta márciusi gyűlését Kézdivásárhely tanácsa, a testület beleegyezését adta, hogy több munkálat díját megemeljék, azt remélve, hogy több pénzért kapnak kivitelezőt. Az építkezésben megemelt minimálbér miatt ugyanis a legtöbb cég nem vállal munkát.

A költségeket aktualizálni kellett a Bem József utca idénre tervezett felújítása esetén, de korrigálásra szorult a már befejezett Vasút és a szintén 2020-ra előrelátott Molnár Józsiás utcák javítására kiadási fejezet is (e két utca egy projektben szerepel – szerk.), ezek mellett a testület rábólintott a víz- és csatornahálózat bővítésére vonatkozó beruházási munkálatok aktualizált költségeinek jóváhagyására.

Hirdetés
Hirdetés

Bokor Tibor polgármester elmondta: a tervek és az azokra vonatkozó költségvetés még azelőtt készültek, hogy a kormány jelentősen megemelte a minimálbért, így a cégek nem hajlandók régi áron a munkát vállalni, hiszen nem férnének be a keretbe. Külön kiemelte a főtér és a hozzá tartozó udvarterekben a víz- és csatornahálózat felújításával kapcsolatos helyzetet: három licitre sem akadt kivitelező, így reméli, hogy a 8.160.471 lej, azaz mintegy 1,7 millió euró már eléggé vonzó lesz, hogy valaki ráharapjon.
A testület elfogadott egy nagyértékű adományt is, leghosszabban pedig ismét az ivóvíz kérdése szerepelt terítéken. E két témára jövő héten bővebben visszatérünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. március 9., 7:58
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Ez egy ördögi kör. A szerződés a Molnár Józsiás utcára azelőtt volt aláírva, hogy az építkezésben a minimálbért megemelték 3000 lejre. Az elektronikus licitálás miatt a legolcsóbb ajánlat a nyerő, így a nyertes cégek nagyon alacsony profitkulccsal dolgoznak, hogy megkaphassanak egy munkát (ez a SEAP-nak nevezett „csoda” az egyik legbürokratikusabb hülyeség amit ki lehetett találni, az önkormányzatok a villanyégőktől a wcpapírig mindent az e-liciten kell megvásároljanak, a legolcsóbb ajánlat a nyerő alapon). A nagy különbség miatt (amit a hírhedt 114-es rendelet okozott) nem tud a régi költségvetésébe beleférni egy cég sem, mert csődbe megy, vagy nem tudja fizetni az embereket. Országos probléma, tele van vele a román sajtó is. Gondolom így érthető, hogy miért volt szükséges megemelni a költségeket. Ha nem teszik meg, úszik a pénz, mert veszteségesen senki nem fog dolgozni, illetve nem kapnak senkit aki dolgozna (a konkrét eset a főtér és az udvarterek ügye). Üdv, Bartos L.

  • User
    Dátum: 2020. március 6., 15:49
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Elég nagy baj hogy a Táncsics Mihály utcat le törölték a térképről, mert azzal ringattak hogy lesz gáz, lesz út, de nem kell jósolni mi is kitaláljuk nem lesz semmi.

  • User
    Dátum: 2020. március 6., 20:11
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Latszik hogy kampany van, sot majd az oszi sokadalom elott 2-3napal lesz kivitelezo is hogy meg egy 400meteres szakaszon fris 3cm vastag asfalotot kivitelezenek, mert a minoseget nem nezik a menyiseg a lenyeg

  • User
    Dátum: 2020. március 7., 9:25
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Hat persze hogy sokkba kerulnek a munkalatok.Pl.itt van a Vagohid utca:Racz idejeben azzal kezdtek hogy foloroltek es valami cementtel[?] keverve,locsolva,hengerelve elokeszitettek az utcat aszfaltozni.Na de aszfaltozas elmaradt,aztan jott az uj vezetes es aztan folszedtek es elhordtak a meglevo utalapot.Hordtak az uj kavicsot es kezdodott minden elolrol.Na de vegre megvan!Ha nem titkos az adat ,valaki kozolne hogy az eredeti koltsegnek hanyszorossaba kerult a munkalat. A masik nagy huzasa a varosnak:a tavaly par honapig dolgoztak a Kossuth ter folujittasan amit fol is turtak,tortek hogy folszereljek az inteligens[?]lampakat.Itt uj aszfalt es jarda vissza rakas,persze ez mind penz,az adofizetok penze.Ezt nevezni hozza ertesnek,kozpenz eszszeru folhasznalasanak>Koszonjuk,csak igy [NE]tovabb!!!

  • User
    Dátum: 2020. március 7., 12:46
    ÉRTÉKELÉS: 10

    A 30 év munkaerő kizsákmányolásnak meg van az eredménye, és a diplomás analfabétákat senki se képes munkára fogni! Politikusaink örvendezhetnek az eredményeiknek.