Felhívás!

Marad a jó csapat

Marad a jó csapat Kovászna megye

A Csomád–Bálványos természetvédelmi terület egykori gondnoka, a Vinca Minor Egyesület nem tudja elengedni gondozottját, annak ellenére sem, hogy azóta új hatóság, a Természetvédelmi Területek Országos Ügynöksége (rom. röv. ANANP) kapta meg a gyám szerepét. A civil szervezet az Európai Uniónál megnyert pályázatnak köszönhetően most gyakorlati kivitelezőként működik közre a terület biodiverzitásának megőrzése érdekében, az egykor általa kidolgozott intézkedéseket lépteti életbe. A pályázat haszonélvezője elsősorban maga a kiemelt értékű terület, másodsorban és hivatalosan maga az ANANP. Minderről a keddi sajtótájékoztatón beszélt Para Zoltán, a Vinca Minor elnöke.

Az 5976 hektáros terület élőhelyeinek, gazdag flórájának és faunájának megőrzését szolgáló pályázat összértéke 2.318.123 lej, ennek 15%-át állja a román állam, az unió pedig 1.950.089 lejt. 2019 és 2021 között a Vinca Minor számos feladatot felvállalt, többek között az érintett lakosság tájékoztatását, megnyerését – hogy például a legeltetéssel ne veszélyeztessék a növényzet sokféleségét, a ritka virágo­kat –, a turisták informálását, számukra tanösvény, illetve piknikező hely kiépítését, de leginkább szükséges egy egységes adatbázisba összegyűjteni, szintetizálni azokat az adatokat, amelyeket számos intézménytől kell begyűjteni. Hiszen a mezőgazdasági tevékenységre, területekre, az erdőgazdálkodásra, a turizmusra vonatkozó számokat, információkat könnyen és gyorsan hozzáférhetővé kell tenni a területkezelők számára. Ugyanakkor céljuk az is – mondta Para Zoltán–, hogy az öreg, korhadó fákat beazonosítsák, mert azok több védett fajnak (pl. denevér, szarvasbogár) szolgálnak otthonául, illetve hogy az invazív fajokat azonosítsák a területen (példaként a japán keserűfűt, homoktövist említette). A Torjafürdő melletti tőzeglápot is be szeretnék keríteni, hogy a turisták, állatok taposásától megvédjék, és egy kis pallót is építenének az odalátogatóknak, esélyt adva ezzel a tőzegláp ökoszisztémájának a regenerálódásra. Ezt a megoldást már alkalmazták a Buffogó-lápban is, ott egy éven belül látványosan javult a helyzet.

A pályázatban egyik leginkább támogatott tevékenység az iskolások oktatása. Az osztályban és terepen is közelebb viszik hozzájuk a Csomád–Bálványos térség értékeit, a tapasztalati tanulásra pedig a Büdös-hegy napja is kiváló alkalmat nyújt majd. Ezt rendszeresen megszervezi az egyesület, idén már 11. alkalommal.

Végül új, korszerű honlap és egy félórás kisfilm is készül az illető területről, remélhetően legalább olyan jól sikerül majd, mint az Ojtoz–Ozsdola Natura 2000-res területről készült. Hogy mindez célszerűen megvalósul, azt egy független, külső audit bizonyítja majd a finanszírozóknak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 6., 7:49
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A Szent Anna környéke egy csődtömeg! Jók az ilyen alapitványkák,sok pénzt lehet lenyúlni! A növényeket,állatokat békén kell hagyni,azzal védhető a legjobban! Ahol turizmus is van ott 1 rezervátum uszik a szemétben!😤

  • User
    Dátum: 2020. március 6., 7:21
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sóspogácsa,újságcikk, 5 perces rövid film a környékről, 2 kirándulás az erdő szélére 20-30 gyerekkel,fénykép& lenyúltuk a 2 milliót!😎😎😎