Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak Kovászna megye

Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának az ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.

Hirdetés
Hirdetés

A kovásznai unitáriusok gyülekezete igen kis létszámú, de ez nem akadályozta meg a híveket abban, hogy hitüket gyakorolják és nagyot álmodjanak – mondta az örömteljes hír bejelentését követően Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, aki Kovásznára is beszolgál.

„A kovásznai unitárius híveket nagyon sok évig a katolikus egyházközség fogadta be, több mint húsz éve pedig a belvárosi református gyülekezet ajánlotta fel istentiszteleti alkalmakra a templomot és a gyülekezeti termét. Senki nem gyakorolt nyomást ránk, hogy elmenjünk, csak a közösségben évtizedek óta élő igény a saját otthonra most nagyon kicsúcsosodott, főleg azért, mert megtaláltuk a megfelelő helyet” – számolt be érdeklődésünkre a lelkésznő.

Nincs egy éve annak, hogy keresni kezdtek egy saját hajlékot a leányegyházközségnek, és meg is találták a megfelelő házat, amely a hagyományos székely építészet jegyeit őrzi száz év óta. Nagy csűr és nagy udvar is tartozik hozzá, ami fontos szempont volt, mert az ingatlan nemcsak a hitéletet szolgálná, hanem a jövőben kulturális eseményeket – könyvbemutatókat, történelmi előadásokat – is szeretnének szervezni, és nemcsak az unitáriusoknak – közölte Péterfi Ágnes.

A csűr, amelyet később alkalmassá tesznek istentiszteleti alkalmakra és közösségi események színhelyének. FOTÓ: KEREKES CSANÁD

A bökkenőt az jelentette, hogy akkor mindössze 18 ezer euróval rendelkeztek, így a kedvezőnek számító, 63 ezer eurós vételár kifizetése csak álomnak tűnt, de „akkora volt a hit és a lelkesedés, hogy belevágtunk” – fogalmazott a lelkésznő.  Már az első lépésnél kedvezett nekik a Fennvaló, mert a tulajdonosok, tudomást szerezvén arról, hogy egy egyházközségnek van szüksége az örökségükre, késznek mutatkoztak ez év közepéig várni a kifizetéssel.

Októbertől júniusig számos helyről nyújtottak segédkezet a kovásznai unitáriusoknak: a Fuss Neki Udvarhely és 19 nagykövet segítségével összejött egy szép összeg, közel 5000 euró, Kovásznán amatőr zenészek, jóbarátok koncerteztek és ajánlották fel a bevételt, a kovásznai Diákszínpadnak és Mácsafej együttesnek is volt a javukra egy jótékonysági előadása. Szabó Balázs sepsiszentgyörgyi fellépése is közelebb hozta a célt, majd bekapcsolódott a gyűjtésbe a Liszt Intézet is, amely a Dalinda együttes és a Sárik Péter Trió koncertjén teremtett alkalmat az adománygyűjtésre. Lehetőségeihez mérten támogatta a nemes ügyet a 74 unitárius egyházközség, de a sepsiszentgyörgyi reformátusok, evangélikusok és katolikus egyház is gyűjtést szervezett, továbbá a Gondviselés Segélyszervezet, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), a teológiai hallgatók közössége, az országos nőszövetség is hozzájárult ehhez a megvalósításhoz. Czire Szabolcs teológiai tanár, a budapesti unitárius egyházközség lelkésze két új kötetét mutatta be Sepsiszentgyörgyön, az eladott könyvek árát pedig felajánlotta Kovásznának.

„Azért szerveztük ilyenképpen az adománygyűjtéseket, mert nemcsak kérni akartunk a közösségtől, hanem adni is számukra valami építőt, mondta a lelkésznő. Számos magánszemély kisebb összegű adománya is hasznosnak bizonyult. Végül június 27-én sikerült kifizetni a házat, amely kisebb frissítő meszelés, takarítás után már most használható, a csűr átépítéséhez pedig pályázati lehetőségeket keres az egyházközség.

Fotó: Kerekes Csanád

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás