Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem olcsó mulatság

Mint arról már többször beszámoltunk, a háromszéki illetékesek arra panaszkodtak, hogy a megyében egyetlenegy tó sincs engedélyeztetve a fürdőzésre, pedig elmondásuk szerint igencsak kis költségekkel járna, illetve jelentéktelen erőfeszítésbe kerülne a „törvényesség útjára lépni”. Mint kiderült, akadnak kivételek a hatóságok által felállított általános szabály alól.

Dombora Lehel Lajos, Réty polgármestere a fennhatósága alá tartozó tó kapcsán kifejtette, nem is olyan egyszerű az engedélyeztetési folyamat, mint ahogy azt az orruk alá dörgölik minden évben a média tolmácsolásában a megyei közegészségügy munkatársai.

– A megyei közegészségügyi igazgatóság párszáz lejes engedélye a legkisebb és az utolsó probléma a sorban. Ahhoz, hogy a tó teljes mértékben a törvényesség útjára kerüljön, ahhoz először a vízügytől kell kiváltani egy engedélyt, ez nekünk pedig azért nincs meg, mert feltétele, hogy előbb megerősítsük a védőgátat. Ez a munkálat költséges, jelenleg a harmadik verziónál tartunk, és a számtalan lefaragás után is 600 ezer lejre tehető az ára. Idén költségvetésünk nagy része a szacsvai és bitai munkálatokra van fordítva, de reményeink szerint jövőre kiszorítjuk az említett összeget, és akkor végre engedélyeztethetjük a tavat. A vízügyi láttamozás alapján a halásztatási jogra is tudunk majd váltani engedélyt: célunk, hogy egy kis részen ennek is figyelmet szenteljünk – magyarázta Dombora.

Hirdetés
Hirdetés

Jelenleg a fürdőzés terén a legtöbb gondot a rétyi településvezetésnek azért jelzik, mert a tóhoz a kirándulók csakis magánterületeken tudnak eljutni, a kocaturisták viszont rengeteg szemetet hagynak maguk után, ezt kifogásolják több alkalommal a gazdák.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük