Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem minden hóvirág védett, de utcán egyikkel sem szabad pénzelni

Nem minden hóvirág védett, de utcán egyikkel sem szabad pénzelni Kovászna megye

Március elején, különösen nők napja környékén a városok főterein, utcáin megszaporodnak a hóvirágárusok. A helyi rendőrség szerint maga ez a fajta hóvirág leszedése még nem törvénybe ütköző, ám engedély nélküli utcai árusítása már igen.

Hirdetés
Hirdetés

Minderre a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség hívja fel a figyelmet az előttünk álló nőnap apropóján, de nemcsak. „Mi kizárólag az engedély nélkül történő utcai árusítás tényét tudjuk büntetni, az, hogy a hóvirág, amit áruba bocsátanak, védett növény vagy sem, azt nem a mi hatáskörünk eldönteni” – magyarázza Hadnagy István igazgató. Azt is hozzátette azonban, hogy a korábbi években többször dolgoztak együtt a Kovászna Megyei Környezetőrséggel, akik megállapították, hogy az az adott fajtájú hóvirág nem számít védett növénynek.

A 2007/57-es sürgősségi kormányrendelet és a 92/43 EEC európai bizottsági direktíva értelmében Romániában tilos a kikeleti hóvirágnak (Galanthus nivalis) mind a leszedése, mind az árusítása. Az említett sürgősségi kormányrendelet egyik melléklete tartalmazza azt a szabályt, melynek értelmében a hóvirágot nem szabad eltávolítani természetes élőhelyéről, mivel fokozott figyelmet igénylő faj.

Ezt a hóvirágárust csütörtökön kaptuk lencsevégre Sepsiszentgyörgyön. Fotó: Tuchiluș Alex

Az engedély nélküli utcai árulás jelensége viszont alig csökkent az elmúlt évek során, tavaly például 9 alkalommal büntettek gomba, 2 alkalommal csalán, 1 alkalommal medvehagyma, 2 alkalommal bogyós gyümölcsök és 4 alkalommal gyógynövények illegális árusításáért. A helyi rendőrség tapasztalatai szerint az árusok nem sepsiszentgyörgyi illetőségűek, javarészt Hetéről és Árapatakról érkeznek. Ők azok, akik zergeboglárt is szoktak megvételre kínálni, ám ennek a virágnak minden fajtája veszélyeztetett, tehát akkor járunk el helyesen, ha nem vásárolunk tőlük.

„A legszerencsésebb az lenne, ha valamilyen jogi formát lehetne találni ezeknek az árulásoknak a törvényes keretekbe terelésére, ami ezeknek a mélyszegénységben élő embereknek is segítség lenne, másrészt visszaszorítaná az árusokkal érkező koldusok jelenlétét is” – vélekedik Hadnagy István.

Kézdivásárhelyen nőnap környékén elnézőbbek az utcai hóvirág-árusokkal szemben, akik többnyire csak szóbeli figyelmeztetésben részesülnek, ám később a gombaárusok már nagyobb szigorra számíthatnak. Mint Coroitoru Constantintól, a helyi rendőrök vezetőjétől megtudtuk, tavaly nyolcat bírságoltak meg közülük. Gombát csak a piacon, ellenőrzött körülmények között szabad árusítani – nyomatékosította.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 7., 16:34
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Ja ertjuk ! Szoval ebbe a xar orszagba, nem az szamit ,hogy egy vedett noveny kipusztul, hanem az, hogy a noveny arusitoi nem fizetnek jovedelmi adot ! Minden egyes 5-4 lejben eladott csokor hovirag utan ,legalabb 2 lejt a „financoknak”. Mert itt az uzsora allami es torvenyi szintre van emelve ! A koldus is kell fizessen ! Az a fo, hogy a torvenyhozo es jogtalanul nagy fizeteseket felemelo politikusok es polgarmesterek java resze ingyen kap mindent. Rajuk nem vonatkozik az ilyen uzsora torveny, hiszen ok torvenyen feluli „torvenyhozok” ! Ok a KIVALASZTOTTAK !!! A tobbieknek meg a levego amit beszivnak ,az sem lesz ingyen. Es ez hamarosan, ha igy haladunk ! Micsoda ” original democracy”. Ennel mar a diktatura sem lehet rosszabb !

  • User
    Dátum: 2024. március 7., 22:51
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Legalább nem koldulnak, hanem kereskednek a maguk módján. Én inkább szemet hunynék, minthogy alamizsnáért kuncsorogjanak! Egy lépés lehetne a potyapénz kiiktatásában.