Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem büntetés, hanem drágítás

Nem büntetés, hanem drágítás Kovászna megye

Több, vidéken élő olvasónk is panaszkodott, hogy az elmúlt időszakban büntetést kapott a TEGA-tól, amiért nem volt szelektív hulladék a kapuja előtt. Utánajártunk, nem teljesen így áll a helyzet.
Hirdetés
Hirdetés

Volt olyan, aki arra panaszkodott, hogy egyik héten nem tette ki a szelektív hulladékot, mert nem volt neki, és a rákövetkezőben 10 lejes többletet kellett fizetnie a TEGA-nak. Az eset kapcsán a cégnél érdeklődtünk, s munkatársuk elmondta, szó sincs semmiféle büntetésről. Annyi történt, hogy idén januártól nőtt a szemételhordás díja, városon 9 lej/főről 12 lej/főre, míg falun 7 lej/ főről 9 lej/főre. Azonban ez a drágítás nem mindenkire érvényes, mert aki rendszeresen kiteszi a szelektív hulladékot, az a régi árban fizet, tehát kedvezményben részesül.

A TEGA szerint az történt a panaszosokkal is, hogy szelektív híján nem részesültek kedvezményben. A cég részéről felhívták a figyelmet, hogy minden háztartásban van szelektív, mert nem csak a pillepalack számít annak, hanem többek közt a papír, üveg, csomagolóanyag, doboz is.

A TEGA-ra egyébként a kézdiszéki polgármesterek tegnapi, lemhényi találkozóján is panaszkodtak az érintett polgármesterek. A drágítás mellett azt nehezményezik, hogy azon lakosok után is kell fizetni a szemétdíjat, akik tavasztól őszig életvitelszerűen nem tartózkodnak a községben, értelemszerűen nem is termelnek szemetet. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 28., 7:52
    ÉRTÉKELÉS: 33

    Tehát mégiscsak bűntetik azokat, akik kevesebb hulladékot termelnek. Egy idős ember kevés nyugdíjjal, nem nagyon vásárol üdítőket, sört, bort stb., Egyébb vásárlásra sem nagyon futja, tehát a csomagolóanyag is minimális. Az újság kell a tűzgyújtáshoz, az a néhány üveg a téli befőzéshez. Fél év alatt ha összejön egy zsák szelektív hulladék, főleg ha egyedül van.

  • User
    Dátum: 2019. március 28., 11:27
    ÉRTÉKELÉS: 25

    Kérdem én a Tegát vagy mi a nyavajának nevezik magukat, hogy az, aki az ún. „zöldhulladékot” nem rakja a kukába, hanem komposztálja – kevesen, de vagyunk ilyenek – azokkal mi lesz? Büntetést fizetünk, vagy kedvezményt kapunk?

  • User
    Dátum: 2019. március 28., 20:55
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A székely csavaros észjárás … ahelyett,hogy örülnének, hogy kevesebb szemetet tesznek ki büntetnek … és aki egyáltalán nem fizet szemétdíjat? meg miért kellene fizetni azoknak akik elmennek hosszabb időre? nagy rablótársaság ez a tega!

  • User
    Dátum: 2019. március 28., 22:25
    ÉRTÉKELÉS: 5

    AZT NEM ERTEM .HOGY EGY SZEMELY MIBOL TUD 2 HET ALATT EGY ZSAK SZELEKTIV HULLADEKOT GYUJTENI? NA ES HA 2LEJ /HONAP A DRAGULAS AKKOR MIBOL VAN A 10 LEJ KULOMBSEG A SZAMLAN? AZ JAR JOBBAN AKI NEM KOT SZERZODEST A TEGAVAL,MERT NAGYON SOK VAN ILYEN !!!!

    • User
      Dátum: 2019. március 29., 10:30
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Nem kell megtölteni a zsákot. Ha vesz egy tejet, egy becsomagolt szalámit, vajat, bármit, rögtön tehet valamit a zsákba. Olyan nincs, hogy két hét alatt egyetlen darab műanyag vagy papír szemét se termelődne. Az már más kérdés, hogy ilyenkor miért jó egy félig teli műanyag zsákkal terhelni a környezetet (konténeres gyűjtés sokkal jobb lenne).

      Kiabálni se szükséges.