Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Muszáj tenni valamit!

Muszáj tenni valamit! Kovászna megye

Az utóbbi napok egyik fő témája a tavaszi vakáció meghosszabbítása körüli hajcihő, miközben eddig is számtalan esetben kifogásolták a következetlen és logikátlan kormányzati intézkedéseket az iskolások szülei. De ott van még a sok V–VII. és IX–XI. osztályos diák sorsának a kérdése is, akik hónapok óta távoktatásban tanulnak. Petíciójában nekik követel figyelmet egy sepsiszentgyörgyi szülő.

Varga Orbán Boróka gyógypedagógus egy ötödikes és egy elemista fiúnak az édesanyja. Nála elérte a tűréshatárt az oktatási miniszternek a napokban tett kijelentése, hogy akik eddig jártak iskolába, azok menjenek, ha lehet továbbra is, a többiek pedig üljenek otthon. Azaz pont az említett általános iskolai és középiskolás, nem végzős osztályok, amelyek – legalábbis Sepsiszentgyörgyön, ahol az első két hét kivételével a tanév eleje óta sárga forgatókönyv van érvényben – hónapok óta otthon, a négy fal között és online tanulnak. Sőt, 2020 márciusától, amikor is általános volt az országban az online oktatás.

Hirdetés
Hirdetés

– Ezt még a nagyobbak is megsínylik, a szülői csoportokban észlelhetően megszaporodtak a pszichológusi ajánlást kérők – mondta lapunknak Varga Orbán Boróka, aki saját gyermekén is tapasztalja, hogy motiválatlan lett, figyelmetlen, szinte depressziós, mondhatni kiégett. – Online lehetetlen a tanárnak átlátni mindenki munkáját, és nem győzi a pedagógus egy osztálynyi gyerek háziját, olvasónaplóját átnézni. Bár a tanárok igyekeznek körültekintőek és megértőek lenni, maximális nyitottságot tapasztalok a részükről, a gyereknek végtelenül hiányzik a személyes kapcsolat a tanárokkal és a közösséggel. Az a csalódottság, hogy nem mehet iskolába, vagy nem látni azt sem, hogy mikor mehet, letöri minden igyekezetét. És ez még mindig nem a gödör legalja, hiszen a gyermekem még legalább délután eljár edzésekre, vagy barátokkal találkozik, nem a telefonon lóg, de akinek ez is hiányzik az életéből, az még rosszabbul jár. És ha ez így megy tovább, attól félek, szeptemberben is így folytatjuk. Talán jó lenne teszteltetni a gyermekeket, vagy legalább egy névtelen kérdőíven felmérni, hányan estek már túl a koronavíruson az osztályból. A petícióval egyetértenek a szülőtársak, a teszteléssel nem, pedig már többféle non-invazív, nem kellemetlen teszt is létezik kereskedelmi forgalomban. De otthon ülni sem kellemes, és nem könnyű, ha egy teszteredmény pozitív – mondta az anyuka, aki éppen ebben a cipőben jár most családjával együtt.

A petíciót eddig nem írták alá túl sokan, a tapasztalat az, ahogy akinek ebben a pillanatban gyermeke nem érintett, nem ebbe a korcsoportba tartozik, vagy esetleg zöld forgatókönyv szerint működő településen lakik, nem igazán társul a kezdeményezéshez, pedig emlékezhetne, hogy a sajátjának sem volt jobb a tavalyi tanév második, távoktatásos fele, és igen könnyen abban a helyzetben találhatja az ő gyermeke is magát.

Azok a szülők, akik egyetértenek a petícióban megfogalmazott célokkal ( a gimnazista diákok iskolába, jelenléti oktatásba engedése stb.), megtalálják és aláírhatják azt Varga Boróka Facebook-oldalán.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 29., 7:31
    ÉRTÉKELÉS: 8

    „Talán jó lenne teszteltetni a gyermekeket, vagy legalább egy névtelen kérdőíven felmérni, hányan estek már túl a koronavíruson az osztályból.” Végre! Bár sokan hallgatnának a tanácsra. A sok „nem hivatalos fertőzött”, be nem jelentett eset most visszaköszön. Lehet, hogy már rég elértük a nyájimmunitás szintjét Háromszéken, de hála a sok vírus- és oltástagadónak, akik sunyin lehúzták és esetleg terjesztették is a kórt, kuksolunk karanténban, mert nincs hivatalos adat a fertőzésen átesettek valós számáról, és most már nem is lesz. Sajnos, hogy ebben a folyamatban pont a legnagyobb munkaközösségek jártak elöl a jó példával. Az egyik az iskolák, a másikat mindenki tudja.