Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mikor látnak hozzá a kézdivásárhelyi uszoda építéséhez?

Mikor látnak hozzá a kézdivásárhelyi uszoda építéséhez? Kovászna megye

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere kedden Cseke Attila fejlesztési miniszterrel régi-új beruházások kapcsán folytatott tárgyalásokat.

Hirdetés
Hirdetés

A céhes város elöljárója Kovács Gergellyel, Erdély érsekével és Bejan András iskolaigazgatóval a céhes város legrégebbi középiskolájának felújítása kapcsán kereste fel a fejlesztési minisztert. „Korábban sikertelenül pályáztunk a NagyMózes Elméleti Líceum felújítására, hiszen az nem a város tulajdona. A tegnapi találkozón megszületett a megoldás, a katolikus egyház nyújt be pályázatot a fejlesztési ügynökségnél a tanintézmény épületének korszerűsítésére” – osztotta meg lapunkkal az elöljáró.

Hozzátette, a város és a hozzá tartozó települések gázhálózat-bővítésével, illetve az Anghel Saligny-program keretében történő utak felújítását célzó pályázattal kapcsolatban is egyeztettek a tárcavezetővel. „Utóbbival kapcsolatosan a törvénykezés részlegesen változott, bizonyos kiegészítésekre van szükség részünkről, derült ki tegnap. A kollégák már dolgoznak az ügyön, hogy mielőbb lehessen a szerződéseket aláírni” – hangsúlyozta.

Az uszodáról is érdeklődtünk, hiszen, amint arról írtunk, március 14-én sajtótájékoztató keretében írták alá a 36 hónap alatt, 22 millió eurós, kormánytámogatással megvalósítandó beruházás kivitelezési szerződését, és akkor Cseke Attila miniszter azt nyilatkozta, hogy a kivitelező M. I. S. Grup képviselője (a fotó jobb szélén – szerk.) megígérte, a 36 hónapos határdő előtt befejezik az öt medencét magába foglaló uszoda építését. „Elpanaszoltam a miniszter úrnak, hogy a cégnek 20-án munkához kellett volna látni, ám még mindig nem érkeztek meg” – mondta a polgármester.

A korábban említett sajtótájékoztatón az elöljáró megjegyezte, a fejlesztési miniszterrel közösen azon vannak, hogy egy újabb ANL-s tömházat építsenek a fiataloknak. „Úgy néz ki, hogy nem egy, hanem két ANL-s tömbház építésére nyújtunk be pályázatot” – hangsúlyozta Bokor Tibor.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2023. április 27., 23:58
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Anno a jegpalyara is mindeki azt mondta, h nem kell, hulyeseg, penznyelo.. s lass csodat, egy nagyon jol mukodo komplexum.
      Az uszodanal nem csak arra kell gondolni, h milyen jot pancsolunk majd munka utan, hanem mennyi lehetoseget ad. Uszas oktatas, kulonbozo vizes sportok, versenyek stb…

      • User
        Dátum: 2023. április 29., 8:27
        ÉRTÉKELÉS: 8

        Otthon már 9 hónapja kell fűteni, mert hanem a házban meg most is 17 fokocskara lemegy a hőmérséklet reggelre. Egy uszodat kifuteni ilyen energia árakkal nem semmi. Egy köbméter víz rögtön 20 lej, a vizet gyakran kell cserélni, meg történnek „balesetek” amikor „megszinezodik” a viz, ha használnak megfelelő vegyszert, a személyzetet fizetni kell, az igazgatók fizetése pedig nem alacsony, hiszen azok a pártkatonák akiket jól meg kell fizetni. A bérletek, belépők ára ha nem fedezik a működtetési költségeket és támogatásra szorul, akkor az egyszerűen pénztemető. Azok a magán cégek amelyek nem jovedelmezoek, bezárják, eladják, stb.

  • User
    Dátum: 2023. április 27., 17:58
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Egy újabb közpénz temető. Ha pénzgenerálo létesítményt nem sikerül építeni, akkor legalább pénznyelő létesítményt ne építsenek.

  • User
    Dátum: 2023. április 27., 23:39
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Esetleg azzal nem kéne foglalkozni,hogy a Zarah Moden és a New fashion gyárak miért adnak meg mindig csak alig 1500 lejes fizetést,vagy hogy esetleg a városon áthaladó hatalmas forgalmat kerülő úton valamerre el termelni?Es mégis kinek építik az uszodat?